Mi lett veled olasz futball?

„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – teszi fel a kérdést a Júdeai Népe Front vezetője a Monthy Phyton társulat, Brian élete című klasszikusában az alakulat tagjainak, s a Juventus most éppen ennek az ellenkezőjét kérdezheti: „Mit vettek el tőlünk a rómaiak?” Mindkét kérdésre tudjuk a választ: kétezer évvel ezelőtt többek között vízvezetéket, csatornázást, utakat, oktatást, borkultúrát, de ami a leglényegesebb, békét adtak a rómaiak („Békét? DEMAGÓG!”), szombaton viszont 3 pontot vettek el a Juvétól. Ami sokba is kerülhetne a végelszámolásnál a torinói Zebráknak – ha történetesen komoly lenne az olasz bajnokság…„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – teszi fel a kérdést a Júdeai Népe Front vezetője a Monthy Phyton társulat, Brian élete című klasszikusában az alakulat tagjainak, s a Juventus most éppen ennek az ellenkezőjét kérdezheti: „Mit vettek el tőlünk a rómaiak?” Mindkét kérdésre tudjuk a választ: kétezer évvel ezelőtt többek között vízvezetéket, csatornázást, utakat, oktatást, borkultúrát, de ami a leglényegesebb, békét adtak a rómaiak („Békét? DEMAGÓG!”), szombaton viszont 3 pontot vettek el a Juvétól. Ami sokba is kerülhetne a végelszámolásnál a torinói Zebráknak – ha történetesen komoly lenne az olasz bajnokság…

Mocsárba süllyedt csizma

De tudjuk jól, nem az, s ez a folyamat sajnos nem ma indult el. Pedig nem kell sokáig visszamenni az időben ahhoz, hogy Tinódi Lantos Sebestyén-szintű krónikákat gyárthassunk és énekeljünk a dicsőséges olasz futballról. A tavalyi EB ezüstöt inkább ne számítsuk ide, mert az a Futball Szégyene volt, hogy ezzel a kerettel fináléba juthattak Itália büszkeségei. Ám előtte, mióta nekem is van fogalmam arról, mi is az a tojáslabda labdarúgás, láttam egyet s mást: a hazai sztárokon kívül (Roberto Baggio, Vieri, Del Piero, Inzaghi, Maldini, Nesta, Gattuso, Totti, Pirlo, hogy csak azokat említsem, akik hirtelen az eszembe jutottak) nemzetközi klasszisokkal volt tele a Serie A (a teljesség igénye nélkül: Batistuta, Zidane, Nedved, Trezeguet, Seedorf, Figo, Ibrahimovics, Eto’o). 2000-ben kis híján EB-t nyert a squadra azzurra (az akkori ezüstcsapatot nem lehet összehasonlítani a tavalyival…), s 2006-ban, a híres bundabotrány évében világbajnokságot is nyertek a Kékek. Nem beszélve arról, hogy 2003-ban még olasz BL döntőt rendeztek (az más kérdés, hogy a Milan-Juve minden idők leggyengébb fináléjaként vonult be a históriás könyvekbe…), s 2007-ben és 2010-ben is Olaszországba került a trófea (a két milánói óriás jóvoltából). Miből gondoltam azt, hogy nekem sürgősen nosztalgiáznom kell egy kicsit? Ebben a szezonban még egy olasz bajnokit sem láttam, egészen múlt szombatig. Hát finoman fogalmazva, nem voltam elájulva az AS Roma – Juventus rangadótól. Közeledik nemzeti ünnepünk, s ennek örömére (de nemcsak ezért) érdemes lenne az örök városban megtanítani Petőfi Sándor örök érvényű versét, kicsit aktualizálva: „csapatunk megint szép lesz, méltó, régi nagy híréhez, mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot!” Hát lenne mit lemosni, bár a hétvégi teljesítményért inkább kalapemelés jár, mert Francesco Totti fantasztikus góljával a Roma győzött – mint a történelem folyamán oly sokszor, egészen a 476-os bukásig… Ám azok az idők végleg tovaszálltak, a Roma idén semmivel nem jobb egy középcsapatnál, Európától pedig olyan messzi van, mint Lionel Messi a kosárlabdától.

Elnézve a Juventus kilátástalan játékát, meg a riválisok hétvégi eredményeit (Napoli 0-0, Inter 1-4, Lazio 0-3), feltettem magamban a kérdést: ez meg micsoda??? A csizma elsüllyedt a mocsárban, az olasz futball történelmi mélységekbe zuhant. Igen, történelmibe, ha egy ilyen Juventus képes átgázolni egész Itálián. Lehet, egyedül vagyok a véleményemmel, de én úgy gondolom, hogy a Juvénak van 3 extra klasszisa (Buffon, Vidal és Pirlo), néhány középkategóriás, de a közepesnél semmivel sem jobb játékosa (Marchisio, Chiellini, Barzagli, Matri, Vucsinics) és néhány tehetséges fiatalja, akiknek azért van még mit tanulniuk, de később jók lehetnek (Pogba, Asamoah, Giovinco). Világklasszis csatára például nincsen (csakúgy, mint a Real Madridnak, ha Ronaldót nem vesszük a szó szoros értelmében csatárnak – mivel nem az, bárki bármit mond…). Jó, Conte személyében ügyes klubikon ül a kispadon (már amikor ott ül, s nem a klub székházában eltiltását töltve…), akinek érdeme, hogy összeszedte ezt a csapatot, de ennek ellenére az Öreg Hölgyre (mint az egész olasz focira) ráférne a ráncfelvarrás… Korábban játszott Torinóban egy Del Piero, egy Trezeguet, egy Ibrahimovics, egy Nedved; a mai keret nagyja arra se méltó, hogy ezeknek a legendáknak a mezét kimossa. És mégis, ez a Juve egyeduralkodó lehet Itáliában. Hogy miért? Mert az AC Milant rendesen elérte a gazdasági válság, ezért megvált legjobbjaitól (cserébe kapott egy Balotellit a télen, aki ugyan jól mutatkozott be a rossoneriknél, de nem véletlen az a mondás, hogy minden csoda csak 3 napig tart…); az Inter Mourinho távozása óta csak keresi önmagát, s Eto’o és Sneijder elpasszolása sem volt élete legjobb döntése Morattinak; Rómában minden edzés előtt levetítik a Farkasokkal táncoló című mozit, hogy legalább a vásznon lássanak farkasokkal táncolót, mert a csapatban nem nagyon vannak Kevin Costnerek; az Udinese, a Lazio és a Napoli pedig csak álmodhat arról, hogy egyszer bajnokesélyes csapata lesz. Azzal, hogy a nyáron Ibrahimovics és Thiago Silva is kivonult az olasz futballból, az import oldalon nincs sok minőségi játékos: szerintem Edinson Cavani és Miroslav Klose a Serie A két legjobb idegenlégiósa, rajtuk kívül nincsenek külföldi világklasszisok (bár klubtársaiktól, Hamsiktól és Hernanestől néha látunk egy-egy fellángolást). Ha valaki csodálatos párosként aposztrofálja nekem a Cassano - Balotelli duót, mutasson fel mellé egy szarkazmus táblát is, mint a Bing Bang Theoryban. Sokkal több potenciált látok a milános El Shaarawyban, illetve a római Osvaldóban. Csalódás volt a Juventus – lehet, egy ideig megint nem nézek olasz bajnokit… (És az olaszok siralmas nemzetközi szerepléséről az elmúlt évekből még nem is beszéltem...)

Olasz hősök - nem ma volt, amikor Francesco Toldo három büntetőt is megfogott a hollandok elleni EB elődöntőn 2000-ben...

Roberto és Josep - ki így, ki úgy a legjobb...

És még mindig (részben) Olaszország… Roberto Mancini az elmúlt 15 hónap legjobb edzője Angliában. Ezt nem én mondom, ő állította saját magáról. Van egója a csávónak, csak azt felejtette el, hogy egy ilyen bőséges kerettel az utolsó meccs 91. percében bajnokságot nyerni nem nagy kunszt, utána viszont nyeretlenül kizúgni a Bajnokok Ligájából egyenesen szégyen! Mancini akkor lesz a legjobb edző, mikor én a PL(L) legjobb kapusa vagyis most, mondjuk, amíg ilyen töketlen Benitezekkel és megújulni képtelen Wengerekkel versenyez, addig nem csodálom, hogy ekkora az arca. Az elmúlt héten több minden foglalkoztatott (sok más mellett például, hogy mikor kasztrálták Pély Barnát, illetve, hogy lehet ennyire és ennyire kegyetlenül beteg az Irigy Hónaljmirigy), s azon is gondolkoztam, vajon mit látnak a milliárdos arabok Manciniben. Merthogy nem tehetséges, az a sörnél is világosabb (na, nem a barnánál).

Nagyjából ennyi is a tekintélye, saját játékosai is ellene vannak...

Nála sokkal tehetségesebb Josep Guardiola, aki a nyártól a Bayern München vezetőedzője lesz. Addig persze Heynckes nagypapa még megnyeri a Salátástálat, a kupát, meg bejut az elődöntőbe a Dalnokok Bajnokok Ligájában, hogy aztán átadhassa a stafétát negyven évvel fiatalabb kollégájának, s nyári teraszán, pipát pöffögtetve élvezhesse nyugdíjas éveit (ilyen élményben Fergusonnak biztos nem lesz része, mert ő az edzősködésre mondta ki a boldogító igent: míg a halál el nem választ…). Kíváncsi vagyok, Guardiola valójában milyen edző is. A Barcelonánál adott volt egy keret, amiből talán a Himnuszunkat elénekelni képtelen Király Linda is kétszeres BL győztest és háromszoros bajnokot csinált volna. Mivel Münchenben a bőrnadrág alatt is pénz van, lóvét biztosan kap erősítésekre. A Barcelona játékoskerete kétségkívül erős, s látjuk, Vilanovánál is tökéletesen játszik a csapat, azért elévülhetetlen érdemei vannak Pepnek a sikerekben. Valami hasonlóan sikeres szériát várnak tőle Münchenben is…

Ramost nem az eszéért, CR-t viszont az ilyen góljaiért szeretjük

„A világban átlagosan minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém, Ho-Chau-Chu. Szerintem Sanyi az.” Ez a megállapítás nem Sergio Ramostól származik, bár akár ő is lehetne ez az IQ bajnok (ha abból indulunk ki, hogy minden ötödik ember kínai, akkor kell, hogy legyen kínai felmenője…). A Rayo Vallecano elleni bajnokin újfent bizonyította, hogy ahol az észt osztották, ő ott vagy nem állt sorba, vagy előtte bezárták a kaput, mert nincsen túl sok gógyija a madridi bekknek (a marca toons szerint sem, nem véletlenül főzik őt meg az éhes Real focisták…). A hétvégén gálaelőadás volt készülőben, aztán nyögvenyelős siker lett a vége. Az ifjú Morata már a 3. percben megcsinálta, amire Higuain és Benzema hetek óta képtelen, azaz gólt lőtt, majd Ramos bebólintott egy szabadrúgást, s negyedóra elteltével 2-0-ra mentünk (két ziccer még így is kimaradt). Aztán jött Ramos, egy perc alatt ostoba módon benyelt két sárgát, az emberhátrány miatt pedig a végre valahára pályára küldött Moratát 27 perc játék után le is cserélte Mourinho, a meccs pedig unalomba fulladt.(Ramosról még annyit, hogy ő minden idők legtöbbször kiállított Real játékosa, ez volt a 16. piros lapja madridi mezben, őt Hierro követi tízzel és Guti héttel. A válogatottban még nem kapott pirosat, pedig közel száz meccset játszott - látszik, hogy a Vörös Fúriában nem Pepe, hanem Piqué Puyol mellett játszik...)

Nem biztos, hogy a kiállítás után is ilyen őszinte volt a mosolya...

Egy felfedezést azért így is tettem: jó látni Cristiano Ronaldót. A piperkőc, rinyagép, magára félistenként tekintő CR-ből felnőtt lett, aki a tüdejét kiköpi a pályán, aki képes vérét adni a csapatért, aki gólpasszokat is ad már, s aki belenyugodott abba, hogy nem tudja felvenni a versenyt Messivel. És nem azért, mert rosszabb focista lenne nála. Messi mögött olyan középpálya áll, amilyen nincs, és soha nem is lesz Madridban. Ronaldo felé rengetegen alapból előítélettel közelednek – pedig nem ő az, aki Arbeloára másfél óráig várt a parkolóban, hogy inzultálja (amikor Mourinho csinálta ezt egy bíróval, mennyire felfújták az ügyet…), s nem ő volt az, aki látványosan a madridi kispad felé köpött a legutóbbi el classicón, hanem Messi. Ellenben ő volt, aki egy cunami túlélő kisfiúnak elküldte saját mezét, illetve, aki nem elfeledve és megtagadva származását, szülőhelyét, Madeirát is folyamatosan támogatja, ahol tudja. Meg ő az, aki olyan gólt fejelt múlt héten a Manchester Unitednek, amire Messi akkor is képtelen lesz, ha 8 sámlit tesznek alá. Íme néhány a legjobb mémek közül!

Szóval: miben jobb Messi Ronaldónál? Jobb egyáltalán? E kérdésben akár szavazást is hirdethetnék, én azért nem foglalnék egyértelműen állást, mert elfogult vagyok minden Madridistával. Ronaldo szerintem sokoldalúbb, nagyobb művész, s baromi gyors, Messiben pedig az a lenyűgöző, ahogy bánik a labdával, lekezeli azt, amilyen finoman játszik. Bár ha egy Xavi, vagy egy Iniesta játszana Ronaldo mögött, talán az ő élete is könnyebb lenne – bár én semmi pénzért nem adnám se Özilt, se Di Mariát… Mindketten született és ösztönös zsenik, de az biztos, hogy Messi nem jobb három aranylabdával Ronaldónál...

Még az a szerencse, hogy az életben ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak, s pozitívan kell hozzáállni ahhoz, amit a Jóistentől kaptunk. Ezért, ha Brian életével indítottam, vele is fejezem be: kívánom, hogy Cristiano Ronaldo és minden kedves olvasó nézze az élet napfényes oldalát - mert ez az egyetlen esélyünk! Szép hétvégét, további áldott nagyböjtöt kívánok!!!

Ps: Ne pityeregj Cristiano, Juhász Roland csak nyárig a Videoton játékosa...