Győzelem előtt, avagy csak a románokat oda-vissza!!!

Egy személyes élménnyel kezdeném: egy héttel ezelőtt azt álmodtam, hogy Dárdai Pál behívott a válogatottba, s bár kapus vagyok, középhátvédként számít rám, s (nem tudom, ez honnan jött) Olaszország ellen debütálok. Nos, lehet, hogy könnyebben, s többször fordulnék, mint Lipták, az is lehet, hogy jobban passzolnék a csapatba (s a társaknak…), mint Guzmics, s kétségkívül élmény és megtiszteltetés lenne a Brüsszelbe még most is ünnepelt sztárként visszatérő Juhász Roland oldalán a védelem tengelyében játszani, de az álmomat valószínűleg az a puszta tény generálhatta, hogy Pintér Attila kapitánysága alatt (is) boldog-boldogtalan meghívót kapott, s magára húzhatta a meggypiros mezt. Én aligha fogom, de mindenki így jár a legjobban, s kapusposzton egyébként is jól állunk. S most már kapitányposzton is jobban: az MLSZ meg merte lépni azt, hogy az első (egyébként botrányos és kilátástalan játékkal elveszített) selejtező után kapitányt váltott. Dárdai Pál vészmegoldás és ugyan beugró csupán, mégis kiugrási lehetőség ez számára. Mindegy, hogy másfél hét múlva soha nem látott hosszúságú őszi szünet kezdődik, az se érdekel, hogy hamarosan a szekrény mélyéről előkerül a sapka és a sál, az is közömbös számomra, hogy néhány napon belül ingyenes Ismerős Arcok és Tankcsapda koncert van Debrecenben – a lényeg, hogy a románokat oda-vissza!!!Egy személyes élménnyel kezdeném: egy héttel ezelőtt azt álmodtam, hogy Dárdai Pál behívott a válogatottba, s bár kapus vagyok, középhátvédként számít rám, s (nem tudom, ez honnan jött) Olaszország ellen debütálok. Nos, lehet, hogy könnyebben, s többször fordulnék, mint Lipták, az is lehet, hogy jobban passzolnék a csapatba (s a társaknak…), mint Guzmics, s kétségkívül élmény és megtiszteltetés lenne a Brüsszelbe még most is ünnepelt sztárként visszatérő Juhász Roland oldalán a védelem tengelyében játszani, de az álmomat valószínűleg az a puszta tény generálhatta, hogy Pintér Attila kapitánysága alatt (is) boldog-boldogtalan meghívót kapott, s magára húzhatta a meggypiros mezt. Én aligha fogom, de mindenki így jár a legjobban, s kapusposzton egyébként is jól állunk. S most már kapitányposzton is jobban: az MLSZ meg merte lépni azt, hogy az első (egyébként botrányos és kilátástalan játékkal elveszített) selejtező után kapitányt váltott. Dárdai Pál vészmegoldás és ugyan beugró csupán, mégis kiugrási lehetőség ez számára. Mindegy, hogy másfél hét múlva soha nem látott hosszúságú őszi szünet kezdődik, az se érdekel, hogy hamarosan a szekrény mélyéről előkerül a sapka és a sál, az is közömbös számomra, hogy néhány napon belül ingyenes Ismerős Arcok és Tankcsapda koncert van Debrecenben – a lényeg, hogy a románokat oda-vissza!!!

A cím önbizalomról árulkodik, de egyelőre ez csak megelőlegezett bizalom aranylábú fiainknak, mert a napra pontosan egy évvel az amszterdami 1-8 után játszandó románok elleni meccsnek finoman fogalmazva sem mi vagyunk az esélyesei. Gyakorlatilag minden a déliek mellett szól: a kapitány régóta ismeri játékosait, félelmetes hangulat várható Bukarestben, ráadásul idegenbeli bravúrgyőzelemmel kezdték a sorozatot: a vb-n a nyolcaddöntőbe jutó Görögország otthonában nyertek több mint egy félidőt emberhátrányban játszva, ami még akkor is nagy fegyvertény, ha tudjuk, ez a görög csapat már köszönő viszonyban sincs a tíz évvel ezelőtti EB győztessel. Bár Maricától legalább nem kell tartanunk (se a keretbe ezúttal meg nem hívott Guzmics Richárdtól), de így sem igen vagyunk kisegítve, mert a románok nélküle se gyengék, Claudiu Keserű pedig élete formájában rugdossa a gólokat, s nekünk is sok keserűséget okozhat. Persze, nem mehetünk ki már eleve lehorgasztott fejjel a pályára, ezúttal is gömbölyű labdával fogják űzni ezt a sportot, tehát bármi megtörténhet – nézzük, mit kell tennünk azért, hogy egyáltalán legyen esélyünk Romániában!

Láthattuk, hogy tavaly már a Himnuszok alatt elveszítettük kint a meccset. Látszott a magyar arcokon, hogy ők bizony reszketnek és félnek – ahogy Hajdú B. István fogalmazott a közelmúltban a Nemzeti Sportban, piros-fehér-zöld szerelésben kell kifutnunk a pályára, nem pedig piros-fehér-barnában… Ötvenezer fanatikus fog ellenünk szurkolni, na és? A keretünkben vannak olyanok, akik külföldön már átélhettek közel hasonló atmoszférát, és segíteniük kell az itthon edződőknek. Dárdai Pál egyik legfontosabb feladata, hogy elhitesse a játékosaival: lehet esélyük, a külvilág zaját pedig ki kell zárni. Most a fejemhez lehet vágni, hogy ezzel nem mondtam semmi újat, mégis, olyan eredmények és mélyrepülés után, amit az elmúlt egy (de inkább 30) évben átéltünk, nem árt mindent külön hangsúlyozni…

Jelenlegi két legjobb kapusunk sérült ugyan, de nem gondolom, hogy ezen a téren lennének majd problémáink. Dárdai teljes mértékben megbízik Király Gáborban – joggal teheti, hiszen a válogatottban és a Herthában is számtalan meccsük volt együtt. A kapuson nem fog a kor, hiába közelít a negyvenhez a Fulham légiósa, még simán védhet a válogatottban – a kispadon pedig ott ül a Fradiban parádézó Dibusz Dénes, illetve Megyeri Balázs, aki két éve még a görög bajnokság legjobb kapusa volt, mostanra azonban parkolópályára került az Olympiakosznál. Inkább a védelem összetételével és harmóniájával lehetnek gondok, ezt kell kiküszöbölni. Juhász Roland, bár már itthon focizik, szerintem még simán nemzetközi szintű játékos (a magyar közeg se építette még le teljesen…), a Videoton neki is köszönheti, hogy tíz meccsen mindössze három gólt kapott – ráadásul az Anderlecht egykori védője már négy gólt szerzett a szezonban! Korcsmár Zsolt Hollandiában szörnyen játszott, (de ki nem???), ugyanakkor még mindig a legjobb választás a Greüther Fürth védője… Kádár Tamás viszonylag jó formában labdázik Diósgyőrben, de ennyi. Rajtuk kívül nem tudom, kit lehet bevetni – Vanczák Vilmos sajnos sérült, Varga Józsinak pedig nem ez az igazi posztja. A védelmünkön alighanem sok fog múlni, Dárdainak ezt kell stabilizálnia – bár már azzal stabilizálta valamelyest, hogy Liptáknak, Guzmicsnak és Devecserinek nem postázott meghívót… Nem ismerem a román keretet, de onnan is olyan hírek érkeznek egyébként, hogy a védelmük sebezhető.

A középpályán már sokkal izmosabbnak érzem a keretet, itt felvehetjük a versenyt a románokkal. Dzsudzsák Balázs végre jó formában futballozik Oroszországban, gólpasszokat ad, s néha maga is betalál. Gera, ha nem sérült, még mindig vezéregyéniség – századik, jubileumi posztomban is megénekeltem már, hogy szerintem ő az elmúlt évtized legjobb magyar labdarúgója. Tőzsér Dániel a Watford, Stieber Zoltán a Hamburg alapembere, Lovrencsics Gergő a lengyel élvonalban is sztárnak számít, a videotonos Gyurcsó Ádám és Kovács István pedig duzzadhat az önbizalomtól a sikeres szezonrajt után. A rutin (Dzsudzsák, Gera, Tőzsér) és a csibészség (Stieber, Lovrencsics, Gyurcsó) egyvelege ütős középpályát teremthet…

Elöl pedig van egy Szalaink. Aki még mindig a legnagyobb értékünk, akire szükségünk van, aki szerintem pótolhatatlan. S aki sajnos mindezzel tisztában van… Megnyilvánulásaiból, interjúiból számomra az jön le, hogy egy önző, egoista, csak a saját karrierjét szem előtt tartó, magyar nemzetének pedig fityiszt mutató ficsúr lett a Mainzban még gitáros gólörömmel ünneplő szerény(nek tűnő) srácból. Az rendben van, hogy fiatalon kikerült külföldre, s megdolgozott az elismerésért és a tiszteletért – a Real Madrid utánpótláscsapatában nőtt fel, a Mainznál bizonyított, s már egy igazi nagycsapatban, a Schalkéban is lehúzott egy évet. Szükség van rá, s Pintér, személyes ellentétek ide vagy oda, nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy dacból kihagyja. Szalai egy éve kiosztotta a magyar futballtársadalmat, gyakorlatilag mindenkit, akinek köze van a honi közeghez (azóta nem is lépett pályára nemzeti színekben…). Sok mindenben igaza volt, de a stílusa már akkor sem tetszett. A minap sajtótájékoztatón közölte, hogy még mindig tartja magát ahhoz, amit egy éve kinyilatkoztatott. Lehet, véletlenül fogalmazott így, de ez akkor is vicces. Kinyilatkoztatott? A Szentírás, na az kinyilatkoztatás! Isten kinyilatkoztatta üzenetét az embereknek. Szalai lenne az isten? Na jó, nem akarok ezen a szerencsétlen megfogalmazáson lovagolni de igenis, akarok, csak arra akartam ezzel utalni, hogy szerintem elszaladt kicsit vele a ló. Meg hogy ő egyelőre csak erre a négy válogatott meccsre tért vissza... Szóval köszönjük meg neki, hogy a hazáját képviseli? Állva tapsolok neki... Egyébként nézzük csak meg, mi történt mainzi barátaival: Schürrle a vb döntőben gólpasszt adott, s a Chelsea-ben is élvezi Mourinho bizalmát, Lewis Holtby pedig a Tottenhamben focizik. Ezek után ne ájuljunk el a Hoffenhaimtől… Eddigi karrierjét én is elismerem, mindig örülök, mikor gólt szerez – de szállj le a magas lóról, Ádám, mert egyszer még leesel róla és megütöd magad!

Nemanja Nikolicsot speciel sokkal szerényebbnek és szimpatikusabbnak gondolom – s ne fitymáljuk le a teljesítményét, tíz meccsen tizenkét gólt szerezni, sorozatban 11 bajnokin betalálni a Mennyeiben is megsüvegelendő teljesítmény. Az észak-írek ellen tényleg nem alig volt értékelhető megmozdulása, mégis, ha valakinek, neki ott kell lennie a válogatott keretben, mert a legjobb formában futballozó támadó idehaza – nem Rudolf, nem Böde, nem is Coulibaly (ja, ő már nincs is itt), hanem Sanyi Nikolics.

Konklúzió

Bármikor beüthet a krach, jöhet egy hazai hátszél a bíróktól vagy egy 80. percben begörcsölő hátvéd (aki ezúttal biztosan nem Lipták lesz…), de ami rajtunk múlik, azt meg kell tenni a siker érdekében. Röviden: mire is gondolok?

Nem mehetünk ki úgy a pályára, hogy lássák rajtunk a románok, csak a nagy verést akarjuk megúszni. Bátran kell futballoznunk, mert a románok is ugyanolyan hús-vér emberek, s nem jobbak nálunk – csak most kicsit többen lesznek (reméljük, csak a lelátón…). Ami a vízilabdásainknak a szerbek, nekünk lassan azok a románok; 1981 óta nem vertük meg őket, s 1972-ben rúgtunk nekik utoljára idegenben gólt. Egyik sem ma volt...

Szinte nem emlékszem olyan meccsre ellenük, amikor ne kaptunk volna viszonylag korán gólt – mindig fontos az első negyedóra kibekkelése, s ez most hatványozottan igaz… Ugyanakkor amilyen fontos az első negyedóra, ugyanannyira nem lazsálhatjuk el a végjátékot. Ha másfél éve a zártkapus meccsen nem kapunk gólt a hosszabbításban, szerintem az őszi történelmi csapások se következnek be, s pótselejtezőt játszottunk volna a vébéért. Koncentrálni kell – a meccs addig tart, míg a bíró le nem fújja!

A védelmet stabilizálni kell, a középpályán pedig vállalkozni. Meg vannak ehhez a kreatív embereink, de meg kell merni húzni a váratlant! Aki nem játszik, az nem is nyer, szól a híres reklám – szóval játsszunk és nyerjünk…

Erwin Koemannál Gera, Egervárinál Huszti, Pintér Attilánál Szalai durcizott be és mondta le a válogatottságot – jó lenne, ha egyszer békében élne kapitány és játékos egymással. Mindenkinek egy a célja: kijutni végre a válogatottal egy nagy tornára. Ja nem, Szalai csak a karrierjét akarja építeni… Komolyra fordítva a szót: fontos játékosa a csapatnak, kell a válogatottba, de álljon be a sorba. Mert ő is egy közülünk – nem az isten, nem a Kinyilatkoztató. Ő Szalai Ádám, akitől a gólokat várjuk, már most szombaton is.

1998 óta, mióta képben vagyok a focival kapcsolatban, ha jól számoltam, Dárdai a tizedik szövetségi kapitány – 16 év alatt ez nem kevés, viszont sok… Bicskei Bertalan, Gellei Imre, Lothar Matthaus, Bozsik Péter, Várhidi Péter, Erwin Koeman, Egervári Sándor, Csábi József és Pintér Attila után Dárdai Pálnak is tiszta szívemből szurkolok, s őszintén remélem, ez a három vagy négy meccs, amire elvállalta a kapitánykodást, beindítja remélhetőleg hosszú és sikeres edzői pályafutását. Mindegy, hogyan, de a románokat oda-vissza – ha így lesz, azt is elnézem neki, hogy csak álmomban hívott be a válogatottba…

HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!!!