Póker: Szlovákiában is megáll a WPT versenysorozata

Vágólapra másolva!
2009.05.08. 01:03
Címkék
A World Poker Tour (WPT) elnevezésű tornasorozat az idén először Szlovákiában is képviselteti magát, a tervek szerint Pozsony ad otthont az eseménynek.
Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.
A WPT szervezőinek tervei egyre inkább Európára koncentrálódnak, a sorozat ebben az évben először Szlovákiában is versenyt szervez. Az európai térhódítást bizonyította, hogy az idén már két újabb európai helyszínnel bővült a WPT repertoárja, mint azt korábban már hivatalosan is megerősítették, júniusban Barcelonában, míg szeptemberben Cipruson rendeznek WPT-tornát.

A két rendezvény közé csúsztatták be a szervezők a szlovákiai viadalt, amelyre augusztus 31. és szeptember 5. között kerül sor. A szervezőknek egyelőre még nincsenek túl sok információi a lebonyolítás részleteiről, ám az már most biztos, hogy a pozsonyi verseny nevezési díja 4400 euró lesz. Az azonban eldőlt, hogy a tornáról nem lesz közvetítés, mert a sorozat televíziós partnere, a FOX csatorna ezt előre jelezte.

A Poker24.hu legfrissebb híre: WPT Szlovákiában
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két NB I-es meccs, MU–Arsenal a PL-ben, záró nap a fedett pályás atlétikai Eb-n

Minden más foci
3 órája

Focialista történetírás – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Csak igazolta a klasszisát – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
3 órája

Szoboszlai a szívét is kiteszi a pályára; Debrecenben és Újpesten folytatódik az aranycsata

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: Albek József 11 gólt lőtt

Kézilabda
3 órája

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
4 órája

Utolsó perces tizenegyesgóllal nyert zsinórban negyedszer a Brighton a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik