Szalay Balázsék nagyot estek a portugál viadal első napján

A páros kilométereken keresztül autózott az előtte rajtoló porában (hiába kérte előző nap, hogy előrébb startolhasson, lévén gyorsabb, nem engedélyezték), így történhetett, hogy a hatalmas porban, szinte vakon száguldva az Opel Antara jobb hátuljával megütött egy hatalmas sziklát, amely kiszakította az autó fél futóművét. Irányíthatatlanná vált a pilóta kezében és egyenesen rohant a szakadék felé.

„Kábé négyet bukfenceztünk, mire végre megálltunk egy tizenöt méteres szakadékban. Az autó ripityára tört, még a bukócső is elhajlott. Életemben nem estem még ekkorát” – mondta Szalay, aki azt is elárulta, szerencsére sem ő, sem Bunkoczi nem sérült meg komolyabban. Fáj ugyan a válla, de az is csak attól, hogy a HANS (az újabban a terepraliban is kötelező fej és nyakvédő rendszer) megnyomta az esés közben.

Ebből a szempontból tehát szerencsések voltak, abból az aspektusból azonban nem, hogy valószínűleg fel kell adniuk a küzdelmet.

A másik magyar páros, a Liszi László, Rack György kettős is megszenvedte a napot – a 223 kilométeres szelektív szakasznak több mint a felét az ellenfelek mögött a porban tette meg – de megérte, hiszen a 16. hely nagyon előkelő pozíció. Főleg úgy, hogy az ő Mitsubishijük a közelébe sem ér a gyári technikának. Azért Liszi is alaposan elfáradt a végére… „Kanyargós, technikás pálya volt, összességében nagyon nehéz – főleg ekkora porban és ilyen pokoli hőségben. Valahogy kibírtam a célig, de ha van még tíz kilométer… Nos, nyilván azt is kibírtam volna, de tény, a végére teljesen elkészültem az erőmmel.”
Ugyanígy járt Luc Alphand is, a korábbi lesikló világbajnok, aki nem mellesleg megnyerte a szerdai szakaszt. Örülni azonban legalább egy órán keresztül nem tudott neki, mert rettenetesen rosszul érezte magát, fehér volt, mint a fal. „Harminc kilométerrel a cél előtt már nem volt ivóvizem, és folyamatosan szakadt rólam az izzadság, a tűzálló overallomból facsarni lehetett… Nem tudtam pótolni az elvesztett folyadékot, azért lettem rosszul a végére. A célig semmi baj sem volt, nyilván addig tartott ki az adrenalin, utána azonban jó ideig elég rosszul voltam.”

A szenvedés eredménye: szakaszgyőzelem, méghozzá úgy, hogy a francia Mitsubishi-pilóta ralis pályákon győzte le a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainzot – igaz, mindössze két másodperccel. A spanyol Matador is panaszkodott: kilométereken keresztül nem tudta megelőzni az egyik quadost, utána meg motorosokat ért utol. Túlzás lenne azt állítani, hogy nyugodt volt a célban. Mint ahogy nem lehetett volna megmintázni a nyugodtság szobrát sem Giniel de Villiersről (harmadik lett, de egyáltalán nem érzett rá a pályák ritmusára) sem pedig Stéphane Peterhanselről (ő meg eleinte a tapadásra panaszkodott utóbb meg defektet cserélt). Persze, ez még csak az első nap, a hátrányok simán ledolgozhatók.

A motorosoknál a gyári KTM-ek viaskodtak egymással – s ezúttal David Casteu húzta a rövidebbet. Ő rajtolt elsőként a szűk, technikás, trükkös pályán, ami a por szempontjából jó volt, ám eléggé felelősségteljes is, hiszen nem voltak nyomok előtte, saját magának kellett megtalálnia a helyes irányt. Persze, ez a tereprali, ám egy alkalommal mégsem sikerült, a versenyző szalagozást látott az út szélén, és azt gondolta, jobbra kell kanyarodnia – körülbelül négy kilométert tett meg a rossz irányba, mire rájött, hogy hibázott. Megfordult, ám közben már a kétszeres Dakar-győztes Cyril Despres érkezett szemből – ő is elvétette ugyanazt a kanyart. „Nyitánynak jó volt, bár jó néhány kilométert mentem Casteu porában – mondta Despres. – Aztán az eltévedés után én értem hamarabb a tankoló zónába, és attól kezdve már én száguldottam az élen. Ha a magyar versenyhez szeretném hasonlítani, akkor azt mondom, itt kevesebb navigációra volt szükség, mint ott, de jobban lehetett figyelni a kanyarokra. Kellett is, mert volt belőlük vagy ötszáz…”

Majd mindezek után jött a hír, hogy a nagy csatából nevető harmadikként a portugálok versenyzője, Ruben Faria került ki győztesen – több mint egy perccel nyerte meg a szakaszt.