„Olimpiai örökséget emleget, de én csak vért látok”

Rio de Janeiro mókás kedvű polgármestere, Eduardo Paes írt a Nintendónak, mondván, mindjárt itt az olimpia, nem élet az élet, ha nem lehet a brazil nagyváros utcáin Pokémont gyűjteni. Kellenek azok a virtuális lények a riói utcára. Már szerinte. Mások szerint is – az olimpiai faluban az amerikai tornászválogatott tagjai hiányolták nagyon a pokémonokat, megjegyezve, ezen kívül minden rendben van.

„Hahaha, mekkora ötlet! Minden idők legtöbb telefonrablásához vezetne! Most röhögök rajta, de ez sajnos a szomorú igazság.”

A Magyarországon tanuló Aimée brazil is, élsportoló is, sőt, még jegye is van az olimpiára, tehát igazán nem lehet azt mondani, hogy elvi alapon utálná a játékokat, illúziói viszont – mint a fenti válasza is mutatja – nincsenek hazája biztonsági helyzetéről. Lehet, hogy ehhez hozzájárul, hogy már átélt néhány rablást…

Egyébként nem ez az ijesztő. Az ijesztő az, amilyen természetességgel beszél róla. Az, hogy fegyveres rablás áldozatai leszünk, egyszerűen benne van a pakliban. A brazil élet része.

És ez azért szomorú is, elgondolkodtató is.

A magyar Külügyminisztérium a kiemelt kockázatú országok közé sorolta Brazíliát, indoklásul a közbiztonság romlását adta meg – két évvel ezelőtt, a labdarúgó-világbajnokság idején sem volt fényes az általános helyzet, viszont a helyi rendfenntartók irdatlan erőbefektetéssel „lehozták” az eseményt.

Az már más lapra tartozik, hogy a Complexo do Alemaóban – a vb alatt felvonója és fekvése miatt olcsó turistalátványosságnak számító favelában – a vb utáni első napon azért kellett leállítani a lanovkát, mert heveny lövöldözések voltak, miután két banda területi nézeteltérésbe keveredett. Márpedig géppisztolytűz esetén a felvonó nem üzemel.

Rio de Janeiro nem az az idilli város, amelyet a poszterek sugallnak. Ugyanakkor Rio de Janeiro nem is az a szörnyű, káoszba, korrupcióba, erőszakba és szarba fulladt város, amelyet az olimpia előtti vészjósló híradások mutatnak. Illetve nem csak ez, és nem csak az. Rio a „Cidade Maravilhosa”, a „Csodálatos Város.” Egy csodálatos, szinte felülmúlhatatlan természeti szépségű, hatalmas, szélsőséges, gazdag és szegény, pazar és erőszakos város. Mind egyben.

És – ezt itt jegyezzük meg – látogatóként mi is bármikor lehetünk rossz helyen, rossz időben, de tudnunk kell, privilegizált helyzetben vagyunk. Mi az aszfalt világához tartozunk, az egész olimpiával együtt.

Rio 2016: az utcán rabolták ki az olimpikont, de előtte lehányták

ASZFALT ÉS DOMB

Rio de Janeiro alapvető dichotómiáját a brazilok ezzel az egyszerű képpel mutatják meg nagyon plasztikusan. Két világ van egymás mellett, néha egymással összekeveredve és olykor ellentétben. Az egyik világ az aszfalt (asfalto). A másik a domb (morro).

Ha látták bármelyik, Rio szegénynegyedeiről szóló filmet, tudják, mi a domb. Más országokban a gazdagok lakónegyedei kapaszkodnak föl az emelkedőkön, Rio de Janeiro meredek dombjain viszont a mindennapi küzdelem, a szegénység és nagyon gyakran az erőszak az úr. Az aszfalt a hegyek által az óceán partjára szorított városban a privilegizált rész: a tehetőseké, azoké, akiknek van, azoké, akik nem feltétlenül látják ott szívesen a „domblakókat.”

„Mindenki ezt a megkülönböztetést használja, és ezzel érteti meg a komplex, Rio lakosságát megosztó és szegregáló vonalakat. Domb és aszfalt. Ez a szegregáció mélyen kötődik Rio de Janeiro urbanizációjához. Elválasztotta és kitaszította a favelákat, amelyektől ugyanakkor függ is a város. A favelák – hivatalos nevükön szubnormális városi agglomerációk – igen komplex rendszert alkotnak, melyekben rendkívüli a közösségi szellem a közszolgáltatások súlyos hiánya ellenére. Meghatározó a drogbárók és a rendőri erőszak szerepe. Az 1980-as évek óta a kábítószer-kereskedők fokozatosan átvették az ellenőrzést e negyedek felett, ebből egy hadüzenet nélküli, underground háború lett a rendőrséggel. A harci zóna közepén ott vannak a favelák lakosai: célpontjai a rendőröknek, és ki vannak téve a narkóbiznisz intézményesített, üzletszerű hatalmának” – írja Sandra Jovchelovitch szociálpszichológus.

KERESZTTŰZBEN

Az olimpia tehát az aszfalt eseménye, legalábbis elsősorban az. A brazil rendfenntartó erők pedig mindent megtesznek azért, hogy ez az esemény háborítatlan legyen.

A 2014-es vb-n „csupán” tizennégyféle rendfenntartó erőt számoltunk össze: különleges egységektől a turistarendőrségig, a favelabékéltető csapatoktól a „mezei” járőrökig tömegek figyeltek a helyszínek biztosítására. Most sem lesz ez másként – az olimpia biztonságára vigyázó rendőri és katonai csapatok 85 ezres létszámukkal a Maracanába sem férnének be.

Úgy pláne nem, ha az állam rendfenntartóit a tönk szélén álló kormányzat nem tudta fizetni, így néhány hete egy demonstráción az „Isten hozott a pokolban!” transzparenssel fogadták a riói Galeao repülőtérre érkezőket.

NEM ERRŐL ÁLMODTAK

Az olimpiával kapcsolatban az egyik leggyakrabban emlegetett kifejezés a „legacy”, azaz az olimpiai örökség.

A 2014-es világbajnoksággal kapcsolatban pont ez volt az egyik legnagyobb kérdőjel: ahogy fogyott az idő (és a pénz), sorra álltak le azok a projektek, amelyek ténylegesen javítottak volna a rendező városok mindennapi életén. Hatalmas, kihasználatlan stadionok maradtak (tegyük hozzá, nem mind az), ugyanakkor volt egy rakás nagyívű terv, amely csonkán (vagy nem) valósult meg.

Riónak mindenképpen lesz öröksége, a krónikus közlekedési káosszal küszködő városnak az olimpiai gyorsbuszvonalak (BRT) és a kötött pályás új vonalak is nagyon kellenek. Így sem lesz egyszerű a közlekedés a játékok alatt a hatalmas távolságokkal és kihívást jelentő tereppel egyaránt „megáldott” városban.

Amit a helyiek közül sokan kárhoztatnak, az az, hogy a fejlesztések (és a pénz) döntő többsége Rio eleve tehetősebb déli zónájára zúdul.

Az északi területeken továbbra is vannak negyedek, amelyekbe nem elég, hogy „külsősnek” veszélyes a bejárás, de az egészségügyi és közszolgáltatások alapvető hiányosságai miatt mélyen elkeserítő a helyzet. A rendkívül drágán működtetett közösségi favelarendőrség-rendszer is elsősorban a déli negyedekre koncentrált a világbajnokság előtt, és itt is ért el eredményeket.

Hogy mekkora a különbség észak és dél között? Egy ötéves felmérés szerint az északi zónában nagyjából hússzor annyi esélye van valakinek, hogy emberölés áldozataként végzi, mint délen.

„A nemzetközi médiának és a turistáknak megpróbáljuk megalkotni a Csodálatos Város képét. Rengeteg projekttel fejlesztik a déli zónát, Rio központját és az olimpiai központ Barra da Tijucát. Közben a favelákban hullanak az emberek Rio északi és nyugati zónáiban. Rióiként és favelából származókként az olimpiáról álmodtunk. Ehelyett eljött a rémálom, de a polgármesterünk, Eduardo Paes állandóan az olimpiai örökséget emlegeti. Én csak vért látok örökségként. Azoknak az embereknek a vérét, akiket kilakoltattak a játékok miatt, azokét, akik áldozatul estek az erődemonstrációknak, mivel mindenáron ellenőrzést kell gyakorolni a negyedek felett. Áldozatul esnek emberek a rendőrség és a drogbandák összecsapásainak, de csak statisztikának számítanak. Milliók és milliók folynak el presztízsprojektekre, miközben egészségügyre, oktatásra és jóléti szolgáltatásokra is mehetnének” – kesergett a Guardiannek egy riói főiskolás, Lucas Rodrigues Alves.

Ez is egy igazság. A polgármesteré egy másik. Az aszfaltról és a dombról teljesen másképp néz ki ugyanaz az esemény.

Másképp nézett ki a világbajnokság, és másképp néz majd ki az olimpia.

Másképp néz egy létesítményre az, aki legalább középosztálybeliként látogat ki egy sporteseményre, és másképp az, aki a csatornázás nélküli viskóból látja a sokmillió dolláros arénát.

Abszolút igazsága itt tényleg nincs senkinek.

Ez a kettősség egyszerűen az ország része, és ki tudja, megszűnik-e valaha.

Rio ettől függetlenül tényleg csodálatos város, és káprázatos kulisszája lesz a 2016-os olimpiának. Minden kontraszttal, minden szépséggel, minden szörnyűséggel együtt.

Talán ez a kettősség is hozzájárul a varázsához.

RIO 2016 – NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK