Rio 2016: görög arany született női sportpisztolyban

Vágólapra másolva!
2016.08.09. 21:38
A görög Anna Korakaki nyerte meg a női sportpisztoly küzdelmeit a riói olimpián. Mögötte az aranycsatát elveszítő német Monika Karsch zárt, míg a bronzérmet a svájci Heidi Diethelm Gerber zsebelte be a kínai Csang Csing-csing elől.

Női 25 méteres sportpisztolyban összesen negyven sportlövő indult, őket két húszas csoportra osztották a selejtezőben. A két selejtezőcsoport összesített eredménye után a legjobb nyolc kvalifikálta magát a fináléba. Sajnos ez egyik magyar indulónak sem sikerült: Csonka Zsófia a 10. helyen zárt – mindössze egy körrel lemaradva a döntőről –, míg Tobai-Sike Renáta 16.-ként végzett.Sajnos ez egyik magyar indulónak sem sikerült: Csonka Zsófia a 10. helyen zárt – mindössze egy körrel lemaradva a döntőről –, míg Tobai-Sike Renáta 16.-ként végzett.

A finálé két részből állt: előbb rangsoroló részt rendezték meg, majd annak a harmadikja és negyedikje a bronzéremért, első és másodikja pedig az aranyéremért lépett a lőállásba.

RIO 2016
SPORTLÖVÉSZET
NŐI SPORTPISZTOLY, 25 M, DÖNTŐ, RANGSOROLÓ

1. Anna Korakaki (Görögország) 19
2. Monika Karsch (Németország) 18
3. Csang Csing-csing (Kína) 17
4. Heidi Diethelm Gerber (Svájc) 17
5. Jekatyerina Korsunova (Oroszország) 16
6. Nino Szalukvadze (Grúzia) 14
7. Dzso Jong Szuk (Észak-Korea) 12
8. Antoaneta Boneva (Bulgária) 11
...
NEM JUTOTTAK DÖNTŐBE
10. Csonka Zsófia
16. Tobai-Sike Renáta

A BRONZÉREMÉRT
3. Heidi Diethelm Gerber (Svájc) 8
4. Csang Csing-csing (Kína) 4

AZ ARANYÉREMÉRT
1. Anna Korakaki (Görögország) 8
2. Monika Karsch (Németország) 6

Legfrissebb hírek

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
4 órája

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

Dénes Eszter a döntőt célozza meg az Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.17. 07:26

Sílövő-vb: Johannes Thingnes Bö a 22. aranyérmét szerezte meg

Téli sportok
2025.02.16. 17:56
Ezek is érdekelhetik