Risztov Éva egy dolgot nem ért, és kivizsgáltatja magát

Életemben először állok ott, ahol egy olimpiai aranyérmes. A bevonulózónában lerakva kis táblák: kísérő, olimpiai aranyérmes, kísérő, olimpiai ezüstérmes, kísérő, olimpiai bronzérmes, kísérő, díjátadók.

Ötven méterre a helyiek pancsolnak a vízben, bár nem sokan merészkednek be a Copacabana Forte (a Copacabana erődje) előtti partszakasznál. A rajt olyan, mintha elszabadult volna a Guanabara-öbölben egy kisebb partraszállás. Aztán vékony csobogás jelzi a mezőnyt, Risztov Éva, Olasz Anna és társaik elmennek tíz kilométert küzdeni a vízzel, körülöttük csónakok, kajakok. Kint kéklik az óceán, az erőd partjánál nagy hullámok, az olimpiatörténetben először óceáni a nyílt vízi úszás. Szép kihívásnak tűnik.

Gyurta Dániel a lelátóról nézi az úszótársakat, a nap könyörtelenül tűz, arrébb is megy egy kis idő után. A kanadai sportolók kijöttek strandolni, juharleveles fürdőnadrágok és tetoválások, verseny utáni megérdemelt pihenésnek tűnik. A hőmérséklet már reggel is harminc fok környékén, aztán csak megy felfelé és felfelé, víz nincs, árnyék nincs, de nekünk még mindig sokkal jobb, mint a versenyzőknek a vízben. Tüdőszaggató, erőapasztó, brutális, időnként full-kontakt küzdősportra emlékeztető küzdelem lehet ez ott bent. Elemekkel, ellenfelekkel egyaránt.

A helyszíni szakkommentár „belsős” és kiváló, esélylatolgatással, apró információkkal, tippekkel. Egy körrel a vége előtt azt mondják, Risztov Éva bajban lehet, legalábbis ha most nem tudja felvenni az élcsoport tempóját, akkor nem ér oda a dobogóra. Sajnos igazuk van, de így is érdekes hallani, hogy mennyire a nemzetközi közvetítés egyik főszereplője az olimpiai bajnoki címvédő.

Negyedóra lehet hátra, amikor elkezdődik a készülődés. Hófehér és tengerkék egyenruhás, tányérsapkás tengerészek érkeznek, az arany ruhás kísérőlányok egy ernyő alá bújnak, az egyikük a lábtetoválását mutatja meg a többieknek. Szép.

Jön be a mezőny, népvándorlás indul: a brazilok látni akarják hősüket, Poliana Okimotót, aki éremért sprintel a végén. Sikertelenül, de kizárják előle a francia Mullert, a közönség öröme megvan, tombolva éltetik Okimotót az éremátadáson. A holland Sharon van Rouwendaal győz az olasz Rachele Bruni és Okimoto előtt, Risztov Éva a 13., Olasz Anna a 14., olimpiai bajnokunk csak egyet nem ért.

„Óceáni pálya, az elején nem voltak hullámok, az utolsó körben aztán jócskán nehezedett, mivel a szél felerősödött. Egy nagy kérdés, és én meg is kérdezném az élbolytól: hogyan lehet hétezer méter után olyan hajrát nyitni, amely körülbelül Kapás Boglárka 4:02-es négyszáz gyorsának megfelelő?! Nagyon erős iram ez, számomra érthetetlen, hogy miként lehet ezt kivitelezni. Elégedett vagyok, a világon tizenharmadiknak lenni nagy teljesítmény. Az is teljesítmény, hogy leúszunk tíz kilométert. Én is mindig megkérdezem magamtól: ezt le lehet úszni? Ebben most ez volt. Az én esetemben az volt a kérdés, hogy egy vagy kettő olimpiai bajnoki cím, maradt az egy, ezt már nem veszik el” – kezdte Risztov.

„Ez már más verseny, nem London. Londontól Rióig rohamosan fejlődött a hosszútávúszás, régen meg lehetett nyerni nagyon jó taktikával egy versenyt, most már ez nem elég. Londonban jókor voltam jó helyen, minden összeállt. Most pedig voltak jobbak is nálam, ezt el kell fogadni.”

És hogy volt-e valami a vízben?

„Nem találkoztam a vízi hullával, a többi testrészét nem én találtam meg, nem tudom, a többiek találkoztak-e vele. Hazamegyek, a hazautazás után befekszem két napra egy kórházba, átvizsgáltatom magam a Zika-vírusra és az esetleges, vízből összeszedett fertőzésekre, mert fő a biztonság. Elmegyek egy kivizsgálásra, de nem gondolom, hogy bármi történt volna.”

Olasz Anna nyelt jócskán a Guanabara-öböl vizéből, és ő sem volt elégedetlen, sőt! Az előzmények után óriási élmény volt neki, hogy úszhatott az olimpián.

„Akárhogyan végeztem volna a versenyen, elégedett kell, hogy legyek, mert három hete tudtam meg, hogy indulhatok, és egész évben úgy készültem, hogy nem indulok az olimpián. Ettől kicsit depressziós is lettem, nem találtam a motivációt, azzal, hogy tizennegyedik lettem az olimpián, csak elégedett lehetek. Pont az az egy év hiányzott belőlem, ami kiesett, három hét alatt ennyit tudtunk összerakni. Kicsit csípi a torkom a sós víz, nehezemre esik beszélni, de ez a hosszútávúszással jár. A víz rendben volt, remélem, holnap is ezt tudom mondani! Nagyon örülök, hogy itt lehetek.”

A hollandok, olaszok és brazilok hősnőként ünneplik dobogósukat, de a többieket is a legnagyobb elismeréssel fogadják a parton. Nem csoda: ennél keményebb versenyszám kevés van az olimpián.

Az idilli külsőségek ellenére is kőkemény küzdelem volt ez.