Nils Liedholm

Amikor elkezdtem írni ezt a kis szösszenetet még október nyolcadika volt, Nils Liedholm születésének a kilencvenharmadik évfordulója és arra gondoltam, hogy jó alkalom hozzáfogni egy poszthoz a Roma talán legnagyobb edzőjéről.Amikor elkezdtem írni ezt a kis szösszenetet még október nyolcadika volt, Nils Liedholm születésének a kilencvenharmadik évfordulója és arra gondoltam, hogy jó alkalom hozzáfogni egy poszthoz a Roma talán legnagyobb edzőjéről.

Tudjátok, hogy mi az a grenoli? Pontosabban Gre-No-Li? A Gre-No-Li egy csatársor volt, mint anno a Napoliban a Ma-Gi-Ca (Maradona-Giordano-Careca), vagy most a BBC a Real Madridban. A Gre-No-Li a svéd válogatott csatársora volt, a tagjai Gunnar Gren, Gunnar Nordahl és Nils Liedholm voltak. Azt mondtam, hogy a svéd válogatott, de mondhattam volna a Milant is, mert miután a svédek 1948-ban megnyerték a londoni olimpiát, Nordahl elszerződött a Milanba és a következő szezonban követte őt Gren és Liedholm is.

Gunnar Gren, Gunnar Nordahl és Nils Liedholm, a félelmetes Gre-No-Li

Gren beceneve a professzor volt, "il Professore", Liedholmé pedig a báró, "il Barone", ők képviselték a minőséget, az eleganciát, fejben fényévekkel az ellenfelek előtt jártak. Nordahl volt a nyers erő, "il Pompiere", a tűzoltó (Svédországban tényleg tűzoltó volt), aki hála fizikai erejének és gólérzékének, ijesztő mennyiségben termelte a gólokat. A válogatottban például 33 meccsen 43 gólt szerzett, ez 1,3-as gólátlagot jelent, hozzá képest Ibrahimovic és Larsson szégyellhetik magukat! Sokáig Nordahl volt a második a Serie A gólkirályi örökranglistáján Piola mögött, a Milanban és a Rómában szerzett 225 góljával , aztán történt egy Francesco Totti és azóta már csak a harmadik.

De ez a poszt nem Nordahlról, vagy Grenről szól, hanem Nils Liedholmról, a "Báróról". A pályafutását a Sleipnerben kezdte, majd a Norrköpingbe igazolt, ahol nyert két svéd bajnoki címet, 1949-ben pedig elment Nordahl után a Milanba. Mielőtt elutazott Milánóba, az aggódó szülei kétségbeesetten próbálták lebeszélni arról, hogy Olaszországba menjen. A fiatal Nils avval nyugtatgatta őket, hogy nem marad sokáig, elmegy egy, maximum két szezonra pénzt keresni, utána úgyis haza fog jönni. Soha többé nem költözött vissza Svédországba!

A Milan kapitánya a Juventus ellen.

Liedholm minden szempontból megtalálta a boldogságot Olaszországban. Játékosként örökre eljegyezte magát a Milannal, 1949-től, 1961-ig, a visszavonulásáig játszott a piros-fekete csapatban, ahol nyert 4 bajnoki címet és két Latin kupát. Összesen 359 alkalommal szerepelt a milánóiakkal és 81 gólt szerzett, a külföldi játékosok közül évtizedeken keresztül ő tartotta a legtöbb Milan mezben játszott meccs rekordját, Seedorf csak a közelmúltban tudta megelőzni.

A kivételes taktikai érzékén és a precíz játékán kívül legendás erejű lövései voltak. Az első edzője, egy Adalfsjar nevű "megszállott", kissrácként mezítláb gyakoroltatta vele a kapura lövéseket, vizes labdával, hogy még nehezebb legyen és nem a mai könnyű kis labdákról beszélünk, hanem a régi fűzős labdákról, amiktől fejelésnél agyrázkódást lehetett kapni. A lábai tele voltak sebekkel és a bokái rendszeresen bedagadtak, de az eredmény egy döbbenetes erejű lövés lett.

Liedholm és Puskás

Egyszer egy edzésen a Milan kapusa, Buffon (a mostani Buffon egy távoli rokonáról van szó), kitalálta, hogy kihívja Liedholmot egy tizenegyes párbajra. Nagyon rossz ötlet volt, a svéd egymás után 34 gólt rúgott neki! Egyszer a San Siróban, az egyik távoli lövése eltalálta a keresztlécet és a kipattanó labda a másik tizenhatos környékén ért földet, a Milan majdnem gólt kapott kontrából! Rómában még a 70-es években is ámulva bámulták a rugótechnikáját, amikor a korosodó svéd mester a kapusokat tesztelte.

Valójában a Milanban sokkal több volt egy egyszerű játékosnál, ő lett a csapat kapitánya, a legtekintélyesebb játékos, a játék legfőbb irányítója, aki már focista korában is edzőként gondolkodott. A neve egy fogalommá vált és nemcsak a Milanban, az egész olasz labdarúgásban. Például ő szerepel a legendás "Calciatori Panini" album legelső kiadásának a borítóján!

A híres Calciatori Panini első kiadása 1961-ből, a borítón Nils Liedholm

A Milanon kívül a svéd válogatott is élvezhette Liedholm páratlan játékát, ahogy már említettem tagja volt az 1948-as londoni olimpiát megnyerő csapatnak, amikor az olimpia még tényleg ért valamit és nem a korosztályos csapatok megdicsőült tornája volt. Sajnos a svéd labdarúgó szövetség mesterien tudta saját maga alatt vágni a fát, amikor Liedholm eligazolt a Milanba hivatalosan is profinak nyilvánították és kimaradt az 1950-és és az 1954-es világbajnokságokról. Viszont 1958-ban, ő volt a svéd válogatott kapitánya, amikor másodikak lettek a hazai rendezésű világbajnokságon. A döntőben 5-2-re kikaptak a braziloktól, pedig a meccs úgy kezdődött, hogy Liedholm a 4. percben vezetést szerzett a svédeknek, de aztán jött Pelé, Garrincha... A svéd szövetség "vicces hozzáállása" miatt mindössze 23 alkalommal játszott a válogatottban, de azért így is szerzett 12 gólt.

Az edzői pályafutását a Milanban kezdte, a tekintélyét jelzi, hogy amint visszavonult játékosként, egyből átült a kispadra edzőnek. A több mint 35 évet átölelő edzői pályafutása során irányította a Fiorentinát, a Monzát, a Varesével és a Veronával pedig feljutott az első osztályba, de az edzői pályája alapvetően két csapat között zajlott, a Roma és a Milan között. Különböző időpontokban négyszer irányította a Milant, összesen 8 éven keresztül. Vele nyerte meg a Milan az aranycsillagot érő tízedik bajnoki címét 1979-ben, de például az ő irányítása alatt mutatkozott be az első osztályban az alig 16 éves Paolo Maldini is.

A Milan kispadján Riverával

De térjünk a lényegre, Liedholm mester először 1973 decemberében lett a Roma edzője, amikor Scopignót elbocsátották. A svéd mester bemutatkozása a fővárosi kispadon nagyon rosszul sikerült, zsinórban két vereséggel, a Napolitól és a Laziótól, a bajnokság egyharmadánál az utolsó helyen álltak. De nem kel megijedni, ennyi idő kellett ahhoz, hogy Liedholm menet közben összerakja a csapatot, mire vége lett a bajnokságnak a Roma már nyolcadik volt. Végül Liedholm első kalandja a Románál négy évig tartott, 1977-ig. Anzalone elnök irányítása alatt viszonylag kevés anyagi lehetőséggel rendelkezett, de így is elért egy akkoriban csodálatosnak számító harmadik helyet, alig 4 ponttal lemaradva az első helytől és olyan tehetségeket "nevelt fel" mint Francesco Rocca, Bruno Conti, vagy a Roma legendás kapitánya, a felejthetetlen Agostino Di Bartolomei.

Aztán 1977-ben visszatért két évre Milánóba, ahol 1979-ben megnyerte a bajnokságot, ekkor, a Roma szerencséjére, a Milan túl sokáig gondolkodott, hogy megadják-e a svéd mester által kért három éves szerződéshosszabbítást és berobbant a képbe a Roma vadiúj elnök-tulajdonosa, Dino Viola. Viola elnök egyik első telefonhívása, miután megvette a Rómát, Liedholmnak szólt: "Ha maga nem jön vissza Rómába, akkor én inkább meg sem veszem a csapatot!" Liedholm természetesen tudta, hogy ez egy barokkos túlzás, de megértette, hogy mennyire számítanak rá, hogy Violával elindíthat egy ciklust és általános megdöbbenésre otthagyta a friss bajnok Milant, a "Rómácska" kedvéért és a csapata azonnal általános elismerést váltott ki a látványos játékával.

"Roma brasileira", Falcao, Liedholm és Cerezo

A svéd mester csapatainak alapvetően két jellemzője volt. Először is az ő nevéhez fűződik a "Zona", a területvédekezés meghonosítása Olaszországban. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni ennek a jelentőségét, az elmúlt húsz évben, már gyakorlatilag mindenhol világszerte csak a "Zonát" használják, de amikor Liedholm kezdte, a többség csak bámulta, de egyesek nyíltan kritizálták miatta. A 80-as évek Rómája után minden kritikusnak örökre befogta a száját.

A másik jellemző, ami a Rómában teljesedett ki, a labdabirtoklásra alapuló támadójáték volt, olyan játékosokkal mint Agostino, Falcao, vagy a Liedholm által "felfedezett" fiatal Ancelotti. Az egyik ellenfél edzője, egy vereség után arra panaszkodott, hogy nem tudtak mit csinálni a labdával, abban az öt percben, amíg náluk volt. Liedholm Rómája tényleg úgy el tudta dugni a játékszert, hogy nem sok lehetőséget hagytak az ellenfeleknek.

Sensi elnökkel

Rögtön az első szezonban megnyerte az olasz kupát, a negyeddöntőben 4-0-ra kiütötte a bajnoki címvédő Milant a San Siroban, az "ő Milanját", amit hónapokkal korábban még a svéd mester edzett. Rivera a meccs után ezt nyilatkozta: "Ma csak a ködben bízhattunk." Liedholm erre a győzelmére nagyon büszke volt.

A következő évben újra megnyerte a kupát és ekkor kezdődött az a párharc Trapattoni Juventus-ával, ami a következő években meghatározta az olasz labdarúgást. A rákövetkező szezonban a Roma végre megnyerte a bajnokságot, a másodikat 41 évvel az első után. Ekkor a Roma elismerten a legszebb és leghatékonyabb focit játszotta Olaszországban és ezen az egy évvel később elveszített BEK döntő sem változtatott. A BEK döntő évében sajnos már "csak" egy olasz kupát sikerült begyűjteni, egymásnak ellentmondó hírek vannak arról, hogy miért, egyesek szerint Viola akart váltani, mások szerint a svéd unta meg a Rómát, de 1984-ben Liedholm megint visszatért a Milan kispadjára, hova máshova? Evvel véget ért a Roma eddigi történetének a legsikeresebb időszaka.

Ez a híres kép mindig visszaköszön, a Roma a 80-as évek elején: Nils Liedholm, Bruno Conti, Dino Viola és Paulo Roberto Falcao.

Viola és Liedholm között több legendás veszekedés és kibékülés is volt, egyszer a Lazio elleni derbi félidejében, a svéd szabályosan kirúgta Violát a csapat öltözőjéből: "Itt én vagyok a főnök!" Viola olyan ideges lett, hogy azonnal felhívta Trapattonit, hogy leváltsa vele a svédet, szerencsére lehiggadt és meggondolta magát. Érdekes, hogy abból a Rómából egy csomó játékos elmesélte, hogy ő volt Liedholm kedvence, valójában az összes játékosa, kivétel nélkül agyondicsérte a svéd mestert, még azok is akik többnyire csak a kispadot koptatták az irányítása alatt. Nyilván ez volt Liedholm egyik erőssége, vele az összes játékos különlegesnek érezte magát.

A sokadik milánói etap után, 1987-ben Liedholm megint visszatért a Roma kispadjára, két éven át irányította a csapatot, de nem sikerült megismételni a korábbi varázslatot és 1989-ben távozott a Rómától. De a Rómának még egyszer utoljára szüksége volt rá, az 1996-97-es szezonban, amikor Sensi elnök elhajtotta a nagy dél-amerikai csörgősipkás mágust, Carlos Bianchit, a zsenit, aki el akarta adni a fiatal Tottit. Liedholm akkor már visszavonult az edzőségtől, de a Roma kedvéért visszatért, hogy közösen Sellával befejezze a szezont és ha már ott volt megünnepelhette az ezredik mérkőzését a Serie A-ban, 1000 mérkőzés, még leírni is sok!

Liedholm mindig nagyon elegáns volt, adott a megjelenésére!

Egyértelműen Nils Liedholm volt a Roma legmeghatározóbb edzője, ő irányította a legtöbbször a csapatot, összesen 442 mérkőzésen, ebből 191 győzelem, 143 döntetlen és 108 vereség lett. A svéd vezetése alatt összesen 564 gólt született, ez több mint a Roma összes góljának a 10%-a a klub megalapítása óta. Ő az egyetlen edző, akivel a Roma több mint 100 mérkőzést nyert otthon, összesen 125-öt a bajnokságban és a különböző kupákon.

Egy bajnoki címet és három olasz kupát nyert a Rómával. De Liedholm szerepe nemcsak a számokban nyilvánul meg, ő tette naggyá a Rómát a 80-as évek elején és az ő játékfilozófiája örökre rányomta a bélyegét a klubra, ahol a hagyományos olasz, védekezésre alapuló játékstílussal szemben, azóta is a támadójátékot és a labdatartást helyezik előtérbe, sajnos el kell ismerni, hogy több-kevesebb sikerrel.

Liedholm esetében nemcsak egy sikeredzőről beszélhetünk, ő edzőként egy fogalom volt, túl a megnyert trófeákon, ő volt a viszonyítási alap minden olasz edző számára és a munkája alapvetően meghatározta az olasz labdarúgás egészét. Sokan úgy tekintenek rá, mint az abszolút edzőre, a halála után, az olasz labdarúgó szövetség elnöke úgy emlegette, mint "az olasz edzői iskola feje." Túlzás? Nem, távolról sem! A teljesség igénye nélkül, nézzük meg, hogy milyen későbbi edzők játszottak focistaként Liedholm mester irányítása alatt: Cesare Maldini, Luigi Radice, Giovanni Trapattoni, Walter Novellino, Pierino Prati, Franco Selvaggi, Bruno Conti, Carlo Ancelotti, Alberto Bigon, Angelo Domenghini, Giancarlo De Sisti, Francesco Rocca, Nevio Scala, Fabio Capello, Claudio Ranieri... Az olasz foci rengeteget köszönhet Nils Liedholmnak!

Capelloval a Milannál

Az egyik legjellemzőbb emberi tulajdonsága a kedvessége volt, széles, barátságos mosolya volt, amivel mindenkit meghódított. Mindig udvarias és tisztelettudó volt, az ellenfelekkel, a bírókkal, a sajtóval, a szurkolókkal, mindenkivel. Élete végéig jellegzetes svéd akcentussal beszélte Dante nyelvét, remek humorérzéke volt, szeretett viccelődni és többé-kevésbé valószerűtlen történeteket mesélni, legendás nyilatkozatok és beszólások maradtak utána, például:

"A begyakorolt figurák az edzésen nagyon szépek, ellenfél nélkül mindegyik működik is."

"A labdatartás létfontosságú: ha kilencven percig nálad a labda, akkor az ellenfél egy gólt sem tud rúgni."

Egy nagyon fiatal Paolo Maldinivel

"A foci mindig egyforma... Az én időmben, a nagy svédek az ötvenes években, mindent a korabeli magyar szakemberektől tanultak, főleg Czeizler Lajostól. Így amikor én elkezdtem tanítani a gyerekeket a Milanban, már ugyanúgy ismertem a szakmát mint ma, talán még jobban is."

Így közölte az egyik játékosával közvetlenül a meccs előtt, hogy aznap nem fog játszani: "Nincs bajod? Jól vagy? Akkor fel tudsz menni egyedül is a lelátóra."

"A tökéletesen hibátlan mérkőzés végeredménye 0-0."

Gólszerzés után mondta mindig a játékosainak: "Ti most ünnepeltek, de a labdát elvesztettétek!"

"Tízen, tizenegy ellen, jobban lehet játszani."

A fiatal Ancelottival a Rómában

"Ezek a fiatal edzők ügyesek: tele vannak táblázatokkal. Azért ügyesek, mert lassan, napról napra, egyre inkább megközelítik azt az előkészítő munkát, amit én a negyvenes években végeztem."

Elmesélte az első "edzői próbálkozását", még a Milan játékosaként: "A Fiorentina ellen játszottunk egy fontos meccset a San Siróban, szóltam a csapattársamnak, Frignaninak, hogy a kezdősípszó után azonnal fusson az ellenfél tizenhatosába, én úgy tettem volna mintha visszahátrálnék a mi térfelünkre, de valójában őt indítottam volna, ez volt az első figurám. A passzom 35 méterről tökéletes lett, pontosan odament Frignanihoz, csak az volt a baj, hogy a Fiorentina söprögetője, Mangini gyorsabb volt nála és kirúgta a labdát, ráadásul közben véletlenül úgy fejbe rúgta Frignanit, hogy kitörtek a fogai. Ezek után megkértek, hogy ha lehet, többet ne találjak ki semmit."

A derék Nils, szó szerint több kötetre való, ilyen és ehhez hasonló történetet és bölcsességet hagyott hátra, de nem lehet szó nélkül elmenni egy másik érdekes tulajdonsága mellett: Liedholm babonás volt. Ez így nem teljesen pontos, valójában a svéd mester babonásabb volt a legbabonásabb olasznál is! Például létfontosságú volt, hogy minden meccs előtt elrendezze a cipőket az öltözőben, a zsebei meg mindig tele voltak varázsporokkal, szarvakkal és csirkelábakkal (ne is kérdezzétek, sötét olasz babonák). Hitt az asztrológiában, szerinte a nagy bajnokok mind a mérleg jegyében születtek, nem véletlen, hogy ő is mérleg volt. Egykori római játékosai többször könnyesre nevették magukat, amikor elmesélték, hogy Liedholm nemegyszer mágusokat, meg jósokat hozott, hogy levegyék a rontást a csapatról, vagy, hogy megjósolják a meccsek eredményét. De többször volt olyan is, hogy buszra ültette az egész keretet és "elzarándokoltak" egy Busto Arsizio nevű faluba, ahol Liedholm bizalmi mágusa-asztrológusa székelt. Sajnos már nem lehet tőle megkérdezni, hogy mennyire gondolta komolyan az egészet, de gyanítom, hogy nemegyszer remekül szórakozott.

Liedholm mellszobra a szülővárosában, Valdemarsvikben.

A becenevét, a "Bárót", azért kapta mert mindig tökéletes eleganciával viselkedett, játékosként a pályán és később edzőként. A mai edzők, akik rendszeresen kifogásokat keresnek minden kudarc után csak tanulhatnának tőle. Pedig ha pontosak akarunk lenni Liedholm valójában nem is báró, hanem egy igazi gróf volt, legalábbis a Maria Lucia Gabotto di Sangiovanni grófnővel kötött házassága után nyugodtan szólíthatták volna gróf úrnak is.

Svédország 2004-ben adott ki egy bélyeget a tiszteletére

Mindig nagy kommunikátor volt, kiváló kapcsolatot ápolt a sajtóval, nem sokkal a halála előtt adta az utolsó interjúját az egyik legnagyobb sportnapilapnak, ekkor már visszavonult a focitól és a családi birtokon élt, Cuccaro Monferratoban, Alessandriában. A svéd szakember Olaszországban, a labdarúgás mellett, kiváló gazdának is bizonyult, különösen büszke volt a borászatára, órákon át tudott mesélni a különböző borfajtákról. A kertjében le volt verve négy cölöp, azok voltak a kapuk és Liedholm ott tanítgatta a két unokáját a labdarúgás fortélyaira, a milanista Paolót és a romanista Andreát. Jellemző, hogy az idős mester elmondása szerint, mindkét unokája sokkal jobban focizott mint ő.

Végül 2007-ben hunyt el, a családi birtokon, 85 éves korában. Torinóban, a felesége városában helyezték örök nyugalomra.