Aki megreformálná a honi strandröplabdázást

Kollégánk, Karádi Zoltán 2000 óta tagja a Nemzeti Sport szerkesztőségének, és 2002-ben az egyik alapító munkatársa volt az nso.hu honlapnak, amelynél a mai napig is tevékenykedik. Néhány hónapja azonban „más fába is belevágta a fejszéjét”: strandröplabda-szakosztályt alapított.

„Bár édesapám az ötvenes években tagja volt a Bp. Dózsa bajnok röplabdacsapatának, én korábban inkább az egyéni sportágakat részesítettem előnyben. A fordulat két éve következett be, amikor a szövetség akkori sajtófőnöke, amúgy ugyancsak a Nemzeti Sport egykori munkatársa, Farkas Mihály kérdezte meg, hogy volna-e kedvem elmenni a női válogatottal a törökországi Európa-liga fordulóra.”

Igent mondott, és ez élete egyik legjobb döntése lett.

„Az egy dolog, hogy a lányok kedvesek és nagyon szépek, de három meccs alapján átláttam, hogy ebben a válogatottban igen nagy potenciál van, még az Európa-bajnokságra való kijutás sem elérhetetlen – legutóbb 1987-ben indulhattunk kontinensviadalon –, s úgy döntöttem, érdemes komolyabban foglalkozni az amúgy a média által eléggé elhanyagolt sportággal. Előbb végigkísértem az akkori El-szereplést, majd a világbajnoki selejtezőket is, januárban, a harmadik fordulóra, a horvátországi Rovinjba a saját költségemen utaztam ki.”

Erre már a röplabdaszövetségben is felfigyeltek, tavaly áprilisban felkérték az MRSZ honlapjának szerkesztésére, s rövidesen a hunvolley.hu addigi havi ezer olvasójából több mint tízezer lett.

„Az Eb-selejtezőkre már a szövetség munkatársaként utaztam ki, s a lányok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: kiharcolták az Európa-bajnoki részvételt, most pedig bejutottak az Európa-liga döntőjébe is.”

A női röplabda-válogatott után a strandröplabdázásba is beleszeretett.

„A szövetség sajtósaként természetesen ezzel a szakággal is foglalkoznom kellett, így látogattam ki az első strandröplabdaversenyemre tavaly, és hasonlóan jártam, mint a válogatottal. Elkapott a „beachvolley-feeling”, s attól kezdve nem rendeztek nélkülem nagyobb versenyt, sőt még a korosztályos bajnokságokat sem hagytam ki. Úgy a harmadik-negyedik tornán fordult meg a fejemben először, hogy én ebben a szakágban jelentősebb szerepet akarok vállalni. Lassan huszonöt éve vagyok sportújságíró, és bár nagyon szeretem csinálni, valami új kihívásra vágytam. Augusztusban döntöttem el, hogy alapítok egy szakosztályt.”

Gödöllőiként kézenfekvő volt, hogy a teremröplabdában idehaza meghatározónak számító TEVA-GRC-nél kopogtasson először, a klub vevő volt az ötletre.

„Megígértem, hogy tőlük anyagilag teljesen független lesz a szakosztály, csak azt kértem cserébe, hogy az első idényben ne szóljanak bele a tevékenységembe, aztán majd a végén értékelünk. Ezt el is fogadták, és március tizedikén az elnökség határozatot hozott a szakosztály megalapításáról. Öt hónappal később már az első felnőtt bajnoki címet is megünnepelhettük.”

Persze az alapítástól a bajnoki címig eltelt öt hónapban azért történt egy, s más.

„A tavalyi idényben már sikerült felmérnem az erőviszonyokat és a lehetőségeket. Sajnos eléggé amatőr szinten volt a szakág, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag idehaza a teremidény kiegészítéseként űzik, s bár a szövetség kötelezővé tette, hogy az országos bajnoki fordulókon csak azok indulhatnak, akik valamilyen strandröplabda-szakosztályhoz igazolnak, a felnőtteknél gyakorlatilag mindegyik versenyző saját maga fizeti a költségeit. Én ezen változtatni akartam, hogy egy igazolás ne csak formalitás legyen.”

A GRC-nél a szakosztály fedezte a versenyzők edzéseit, a versenyek nevezési költségeit és adott esetekben a szállásköltségeket is.

„Ilyen feltételekkel szinte bárki ide igazolt volna idehaza. Az elitből először a tavaly bajnoki címet szerző Lutter Esztert kerestem meg, akinek nagyon tetszettek az elképzeléseim, s az első szóra igent mondott az átigazolásra. Az UTE-s Lakatos Enikővel indult az idén is, s én utóbbinak is ugyanolyan feltételeket biztosítottam, mintha gödöllői játékos lenne. Ezt végül a bajnoki címük megvédésével hálálták meg. Arra is törekedtem, hogy rajtuk kívül elsősorban olyan párosokat támogassak, akiknek volt valamilyen gödöllői kötődése. Így kerültem kapcsolatba Szabó Dorkával, aki gödöllői nevelés, és most is a városban lakik. Az már utólag derült ki, hogy a korábbi többszörös bajnok Józsa Zsuzsannával indul, így gyakorlatilag egy másik éremesélyes páros is az „ölembe pottyant”. A két duó a három országos bajnoki fordulóban két arany- és három ezüstérmet szerzett, a döntőben a dobogó első és a harmadik fokára állhatott fel. Összesen egyébként öt női párossal vágtunk neki az idénynek, s arra is nagyon büszke vagyok, hogy mind az öt bejutott a tizenhatos ob-döntőbe."

Az augusztus elején megrendezett fináléban már két férfiversenyzője is volt a szakosztálynak.

„A tevékenységem nemcsak abban merült ki, hogy kifizettem a lányok helyett a pályabérletet és a nevezési díjakat, hanem a versenyeken saját sátrunk, mindegyik versenyzőnek saját széke volt, banán és ásványvíz is rendelkezésre állt kartonszámra, és igyekeztem gondoskodni az étkezéseikről is. Mint említettem, eddig minden versenyző maga gondoskodott a saját ellátásáról, így feltűnést keltettünk a „felszereléssel”, de én valahogy így képzeltem el az amatörizmusból a profizmus felé vezető első lépéseket. Más játékosok is odacsapódtak hozzánk, én pedig mindenkit szívesen láttam. Az ob harmadik fordulója előtt aztán megkeresett a korábbi kétszeres bajnok Vocskó Máté, aki elmondta, hogy látja az irányt, amerre elindultam, és hogy ez nagyon tetszik nekik. Jelezte, társával, doktor Horváth Balázzsal szívesen csatlakoznának. Nem kérnek semmit, csak azt, hogy hadd igazoljanak a klubhoz. Én pedig hülye lettem volna egy kétszeres bajnok párosnak nemet mondani. Nem mellesleg a döntőben, immár gödöllői színekben ők is az elődöntőig jutottak, s végül az arany- és a bronzérem mellett az ő negyedik helyükkel az idén a GRC az országos bajnokság legeredményesebb szakosztálya lett.”

De nemcsak a felnőtteknél, hanem az utánpótlásban is letették névjegyüket a klub versenyzői.

„Én ugyan eredetileg csak felnőtt versenyzőkben gondolkoztam, ám aztán a GRC vezetőinek biztatására belefogtam az utánpótlás megszervezésébe is. Őszintén szólva, kissé tartottam a dologtól, de ők szerezték a legkellemesebb meglepetést. A klub saját nevelésű játékosai közül jó néhányan jelentkeztek, és kialakult egy tizenöt-húsz fős mag, amely nagyon lelkesen végigedzette az egész nyarat a felnőtt teremcsapat másodedzőjének, Kleczli Csabának az irányításával. A siker nem is maradt el: az országos bajnokságnak megfelelő, úgynevezett Utánpótlás Kupán kezdésre két negyedik helyet, illetve a hasonló erősségű, de külföldi párosokat is felvonultató Eötvös-kupán két ezüstérmet és egy negyedik helyet szerzett a csapat.”

Kollégánk a sikereken felbuzdulva újabb babérokra tör.

„A Magyar Röplabdaszövetségben most lesz rendkívüli tisztújító közgyűlés, és én az elnökség egyik helyére pályázom. A nyári elképzeléseimet látva ugyanis a strandröplabdázók közül nagyon sokan biztattak erre. Ahhoz ugyanis, hogy az amatörizmusból valóban elindulhassunk a profizmus felé, szövetségi szinten is képviseltetnie kell magát a szakágnak, mert korábban eléggé mostohatestvérként kezelték. Tegyem hozzá, eddig a feltételek sem voltak adottak idehaza a profi strandröplabdához, hiszen csak abban a néhány hónapban lehetett űzni, amikor az időjárás is megengedte ezt, márpedig nemzetközi szinten ez ma már nem elég. Ahhoz, hogy ott is eredményeket lehessen elérni, specialistákra lenne szükség, akik télen-nyáron csak homokon készülnének. Eddig ez csak úgy lehetett volna lehetséges, ha a versenyzők horribilis összegekért egész évben külföldön készülnek.”

Decemberben azonban megnyitotta kapuit Budapesten a Sunrise Beach, az ország első fedett strandröplabda pályája, és jövőre remélhetőleg már a Kispesti Uszoda napozókertjében is elkészül a fedett létesítmény. Ilyenekre lenne még szükség Kelet- és Nyugat-Magyarországon is, hogy valóban elindulhasson a fejlődés.

„Tehetségeink most is vannak, jó példa erre éppen az egyik, már említett párosom, Józsa Zsuzsi és Szabó Dorka. Ők a nyáron két pénzdíjas osztrák nemzetközi versenyen is rajthoz álltak. Mindkettőn a főtáblára kerültek, s Tullnban huszonöt induló közül az ötödik helyen végeztek. Ilyen eredményre már hosszú évek óta nem volt példa a női szakágban. És nincsenek egyedül: a férfi szakágban több olyan páros is van, amely rendszeresen portyázik a külföldi versenyeken, több-kevesebb sikerrel. A nemzetközi tapasztalatszerzés elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek, de ez jelenleg elsősorban pénzkérdés.”

Hosszú távon, megfelelő menedzseléssel nagyon messzire eljuthatnának strandröplabdázóink.

„Véleményem szerint Rióban már nem, de esetleg Tokióban, vagy 2024-ben már ott lehetne párosunk az olimpián is. Ehhez azonban mindenképpen szükséges a szövetség anyagi támogatása. Az persze teljesen érthető, hogy az MRSZ most a női válogatottra koncentrálja az anyagi forrásokat, csapatunk az Európa-liga döntőjébe való bekerülés után az Európa-bajnokságon is indulhat. Ebben az együttesben több Eb-részvétel is benne van, s véleményem szerint a huszonnégy csapatos világbajnokságra való kijutás sem elérhetetlen számára. Az olimpián azonban csak tizenkét válogatott indulhat, s a röplabda nem olyan, mint a kézilabda vagy a vízilabda, amelyben Európa dominál. Ázsiában, Dél-, Észak- és Közép-Amerikában is nagyon erős a konkurencia, szóval az öreg kontinensről csak két-három ország tudja kvalifikálni magát nemenként. Strandröplabdában viszont harminckét-harminckét páros szerezhet kvótát, ráadásul két jó strandröplabdázót sokkal könnyebb találni, mint tizenkét teremjátékost.”

Arról nem is beszélve, hogy sokkal olcsóbb egy páros menedzselése, mint egy csapaté.

„A mostani idényben saját zsebből finanszíroztam a szakosztály működését, pontosabban a szövetségtől kapott fizetésemet forgattam vissza a sportágba. Egy magánembernek ez nem éppen olcsó mulatság, de nem is volt olyan eget rengető összeg. Persze jövőre mindenképpen szeretnék támogatókat is bevonni, már csak azért is, mert Lutter Esztiék jelezték: a következő idényben ők is szeretnének külföldi versenyeken indulni. Én pedig pártolom az ötletet, mert már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is szeretnék bizonyítani.”