Női röpi BL: Sándor Renáta nyolc között a Stuttgarttal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.26. 22:18
Sándor Renáta csapata, az Allianz MTV Stuttgart bejutott a női röplabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután a csoportkör utolsó fordulójában 3:1-re győzött a bolgár Marica Plovdiv vendégeként.

A német együttes így négy győzelemmel és két vereséggel zárt – csak a címvédő Vakifbank Istanbultól kapott ki –, ezzel négyese második helyén végzett.

Az egyenes kieséses szakaszba az öt csoportgyőztes mellett a három legjobb második jut, ide pedig a többi csoport hátralévő mérkőzéseinek eredményétől függetlenül a stuttgartiak biztosan bekerülnek.

A Plovdiv elleni meccsen a magyar válogatott ütőjátékos csereként beállva öt pontot szerzett.

A mezőny másik két magyar érdekeltségű klubja közül Pallag Ágnes csapata, a francia RC Cannes a C-csoportban, míg a Szakmáry Grétát foglalkoztató, friss német kupagyőztes SSC Palmberg Schwerin a D jelű négyesben zárt harmadikként.

A negyeddöntő sorsolását pénteken tartják, a találkozókat március 12. és 14., illetve 19. és 21. között rendezik.

A sorozat fináléjára május 18-án kerül sor Berlinben.

Legfrissebb hírek

Kaposváron szakadt meg a Vasas röplabdázóinak veretlensége

Röplabda
2025.03.21. 19:38

Női röpi Extraliga: előnybe került a MÁV Előre a Vasas SC ellen

Röplabda
2025.03.20. 20:31

Női röplabda Extraliga: nem tudott visszavágni a Kaposvár a Vasasnak

Röplabda
2025.03.16. 20:13

Női röpi: a versenynaptár optimalizálását sürgeti a Vasas

Röplabda
2025.03.12. 20:34

Sorozatban negyedszer is a Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát

Röplabda
2025.03.09. 18:34

Időzavarban várja a női röplabda CEV-kupa visszavágóját a Vasas Óbuda

Röplabda
2025.03.07. 11:35

Németh Anett Olaszországban folytatná röplabda-pályafutását

Röplabda
2025.03.06. 18:48

CEV-kupa: jó kezdés után a végére elfogyott a Vasas

Röplabda
2025.03.04. 19:24
Ezek is érdekelhetik