Nyíregyháza: felmentették az edzőt, aki időkéréskor a tévén át „üzent” a szövetségnek

K. Zs., R. E. B.K. Zs., R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.18. 09:22
null
Hollósy László (Fotó: Török Attila)
A Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. vezetősége február 17-i dátummal felmentette Hollósy Lászlót az extraligás női röplabdacsapat vezetőedzői feladatainak ellátása alól – derült ki a Fatum-Nyíregyháza hivatalos Facebook-oldalán kedden megjelenő közleményből.

„Hollósy Lászlónak köszönjük az eddigi munkáját, és további sok sikert kívánunk neki” – olvasható a rövid közleményben, amelyben nem szerepel a felmentés indoklása.

Mint beszámoltunk róla, a Vasas elleni minapi Magyar Kupa-döntő egyik időkérésénél Hollósy – akit tavaly az év legjobb felnőtt női teremröplabda-edzőjének választottak idehaza – a játékosai felé fordulva a következőket mondta: „Ezúton jelentem a Magyar Röplabdaszövetségnek, hogy Adler László négy-öt éve folyamatosan ellenem fúj. Nevetséges, hogy egyszerűen nem képes három érintést befújni egy kupadöntőben.”

A Nyíregyházán megrendezett kupadöntőt a Vasas nyerte meg 3:1-re.

„Úgy érezzük, hogy ha ebben a formában marad a szakmai stáb, akkor nem tudjuk elérni a kitűzött eredményt” – válaszolta megkeresésünkre Sitku Ernő, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője, akit megkérdeztünk, hogy a kupadöntő elvesztése vagy a bizonyos emlékezetes időkérés szerepet játszott-e a döntésben. A szakember nem akart a leírtnál többet mondani, csupán megköszönte a munkát Hollósynak, és minden jót kívánt neki, illetve hozzátette, remélik, jól határoztak, de ezt csak az idő dönti el.

Hollósy László kora délután a közmédiának azt mondta: a vezetés azzal indokolta a döntést, hogy az elvesztett Magyar Kupa-döntő és a CEV-kupa-búcsú után nem látta biztosítottnak a csapat eredményességét. Hozzátette, kissé váratlanul érte a menesztés, de tiszta lelkiismerettel és emelt fővel távozik Nyíregyházáról – írja az MTI.

A továbbiakban Németh Szabolcs edző irányítja a nyíregyházi csapatot.

Legfrissebb hírek

Idegenben nyert és a legjobb négy között a Fatum a női Extraligában

Röplabda
2025.02.28. 20:51

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Elsőként a Békéscsaba jutott be a női röplabda Extraliga elődöntőjébe

Röplabda
2025.02.22. 20:19

Női röplabda CEV-kupa: március 4-én és 11-én játssza elődöntőjét a Vasas

Röplabda
2025.02.21. 18:15

Női röplabda CEV Kupa: Büszke vagyok a csapatra – Török Kata

Röplabda
2025.02.19. 08:17

Bejutott a CEV-kupa elődöntőjébe a Vasas Óbuda röplabdacsapata

Röplabda
2025.02.18. 23:35

A továbbjutás kapujában a Békéscsaba és a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.18. 21:07

Csak a Kaposvár nyert idegenben az Extraliga negyeddöntőjének 1. mérkőzésein

Röplabda
2025.02.13. 21:25
Ezek is érdekelhetik