Női röpi: Nem árultam zsákbamacskát – Hollósy László

– Kérdezhetem már németül?
– Bár már két éve tanulom önszorgalomból a nyelvet, azért még nem venném a bátorságot egy interjúhoz... – kezdte Hollósy László, akiről a napokban derült ki, hogya következő idénytől a német élvonalbeli VfB Suhl LOTTO Thüringennői csapatának a vezetőedzője lesz.

– Hogyhogy ilyen régóta barátkozik a nyelvvel?
– Szerettem volna a német edzőképzésen is tanulni, és jelezték, illene beszélnem a nyelvet, hogy értsem a szakkönyveket. Egyébként is régóta dédelgetett álmom volt erős bajnokságban dolgozni. Németországban elvárják az érkezőktől, hogy tanuljanak meg németül, ráadásul a vezetők és a szponzorok szemében is szimpatikusabb, ha az anyanyelvükön tud velük szót váltani az edző.

– Három évre szerződött, ez meglehetősen hosszú időtartamnak számít a sportágban.
– Magyarországon talán nem divat hosszú távú szerződéseket kötni, ám Németországban nem elcsépelt frázis, hogy hosszú távú projektekben gondolkodnak, a labdarúgók is csak tizedik szövetségi kapitánynál járnak. A Suhlban nem túl sikeres időszak után új irányt képzeltek el, a fiatal német tehetségre alapoznak külföldiekkel kiegészítve. A játékoskeret és a stáb kialakításának is szabad kezet kaptam, a hazai fiatalokat persze jobban ismeri a német menedzsment, mint én. Az érkezésem bejelentése után már több német játékos szerződtetéséről is beszámoltak.

– Lesz magyar is a környezetében?
– Még nem jelentették be, így egyelőre csak annyit mondanék, lesz...

– A Suhl a félbeszakított bajnokságban az utolsó, tizenegyedik volt. Hogyan kezeli, hogy várhatóan szerényebb célokért küzdhetnek?
– Nyilván minden edző bajnoki címért, kupákért szeret küzdeni, de maradjunk a realitás talaján: a magyar röplabdaedzőkért nem kapkodnak külföldön. A török és az olasz bajnokság a legjobb Európában, utána viszont a francia, a német és a lengyel következik, örülök, hogy menedzseremnek, Dobi Edinának is köszönhetően erős sorozatba kerülök. Szeretném megmutatni magam, ha fel tudok vinni egy együttest a kieső helyről a középmezőnybe, arra másutt is felkaphatják a fejüket. A hároméves terv, az építkezés lehetősége nagyon megfogott. Szeretném, ha az első évben sikerülne rájátszást érő pozícióban, a mostani kiírás szerint az első nyolc között végezni. A Bundesligában nincsenek előre lefutott meccsek, a kicsik sokszor megfricskázzák az esélyesebbet.

– Ha már megmutatja magát, milyen képet alakítana ki?
– Edzőként illik az adott kultúrához igazodni. Megjártam a két végpontot, hiszen a finn liberális, nyugodt társadalom, míg Cipruson éppen az ellenkezőjét tapasztaltam, pozitív értelemben véve őrültebbek, vehemensebbek, emocionálisabbak. A németek a kettő között vannak. Nem árultam zsákbamacskát, és a tárgyaláskor meg is kérdezték, milyennek jellemzem magam, mire elmondtam, impulzív edző vagyok. Hiszem, hogy a trénernek motiválnia kell a csapatot, olykor átlökdösni a nehézségeken. A nyíregyházi közönség nagyon szerette ezt, nyilván van, aki nem kedveli. Igyekszem a német kultúrához igazodni, huszonegy év után kvázi újonc leszek. Fel kell építeni a tekintélyemet, végig kell járni a ranglétrát – nagyon motivál a kihívás.

– Mikor kezdheti el a munkát?
– Furcsa helyzetet idézett elő a járvány, hiszen úgy tárgyaltam és írtam alá valamivel több mint két héttel ezelőtt, hogy nem is jártam kint. Nehéz az erőviszonyokról beszélni, mert zajlik a keret kialakítása. A német mentalitásra jellemző módon csak addig nyújtózkodik a klub, ameddig a takarója ér, még várja a szponzorok visszajelzését. Él nélkül mondom, a sport ott nem támogatja a kormányzat, a működésben roppant fontos tételt jelentenek a televíziós közvetítésekből származó összegek és a jegybevételek, így van némi bizonytalanság. Ugyanakkor a szövetség jelentős alapot hozott létre a klubok megmentésére, kedvezményeket ad nekik, hiszen mindenki tudja, a legfontosabb, hogy megmaradjanak. Remélem, augusztus közepén elkezdhetünk dolgozni, bár meggyőződésem, nézők nélkül indul majd a bajnokság.