Női röplabda: Takács Doroti a Vasasnál folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.12. 20:30
null
Takács Doroti a Vasasban folytatja (Fotó: Török Attila)
A válogatott Takács Doroti a Vasas röplabdacsapatában folytatja pályafutását.

A Vasas honlapján pénteken közzétett közleményben kiemelték: a szombathelyi születésű játékossal egy évre szóló megállapodást kötöttek. Hozzátették: a 22 éves négyes ütőt az MTK Budapesttől igazolták, ahol a legutóbbi három idényt töltötte, és csapatkapitány is lehetett.

Takács Doroti hangsúlyozta: mindig plusz motivációt jelent számára, amikor egy jobb csapat ellen léphet pályára, így volt az akkor is, amikor ellenfélként találkozott a Vasassal.

„Ezúttal viszont már a Bajnokok Ligája-szereplés az, ami talán a legnagyobb motivációt jelenti” – mondta.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: nem tudott visszavágni a Kaposvár a Vasasnak

Röplabda
2025.03.16. 20:13

Női röpi: a versenynaptár optimalizálását sürgeti a Vasas

Röplabda
2025.03.12. 20:34

Idegenben nyert és a legjobb négy között a Fatum a női Extraligában

Röplabda
2025.02.28. 20:51

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Elsőként a Békéscsaba jutott be a női röplabda Extraliga elődöntőjébe

Röplabda
2025.02.22. 20:19

„Ez a szív diadala volt” – a Vasas ügyvezető igazgatója a CEV-kupa negyeddöntőről

Röplabda
2025.02.19. 10:17

A továbbjutás kapujában a Békéscsaba és a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.18. 21:07

Csak a Kaposvár nyert idegenben az Extraliga negyeddöntőjének 1. mérkőzésein

Röplabda
2025.02.13. 21:25
Ezek is érdekelhetik