Röplabda: januárra halasztották az Eb-selejtezőket

Vágólapra másolva!
2020.06.29. 16:30
null
A férfiválogatott rendező lesz az Eb-selejtezőben (Fotó: Földi Imre)
Az Európai Röplabdaszövetség (CEV) januárra halasztotta az eredetileg augusztusra és szeptemberre tervezett Európa-bajnoki selejtezőket.

A kontinentális szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a CEV az elmúlt időszakban folyamatosan tárgyalt a lehetőségekről a tagszövetségekkel és a részvényesekkel, s végül úgy döntött, a koronavírus-járványt követő bizonytalan helyzetben nem rendezi meg nyár végén a selejtezőket, hanem januárra halasztja azokat.

A kvalifikációs sorozat lebonyolítása is változik: az oda-visszavágós rendszer helyett mindkét nem számára minden csoportban két tornát rendeznek január 7. és 10., illetve 14. és 17. között.

A magyar válogatottak közül a G-csoportban szereplő férfi csapat az első időpontban rendező lesz, a második hétvégén pedig Portugáliában szerepel. A csoportnak még a fehérorosz és a norvég csapat tagja.

A nők előbb Franciaországba utaznak, majd a második tornán hazai környezetben lépnek pályára a francia mellett az izraeli és a dán együttes ellen. Minden csapat mindkét helyszínen mindenkivel játszik, így hat mérkőzés után alakul majd ki a sorrend.

A férfiaknál a hét csoportgyőztes mellett az öt legjobb második, a nőknél mind a hat csoportból a két legjobb jut ki a jövő őszi kontinenstornára, amelyen már biztosan ott van a négy-négy házigazda mellett a tavalyi Eb legjobb nyolc-nyolc helyezettje.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint tornák helyszíneként Szombathely, Nyíregyháza, Budapest, esetleg Békéscsaba van terítéken.

A férfiak Eb-jét Lengyelországban, Csehországban, Észtországban és Finnországban rendezik, a női tornának Szerbia, Bulgária, Horvátország és Románia ad otthont.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Férfi röpi Eb: Olaszország a negyedik házigazda

Röplabda
2024.03.26. 17:58

Férfi röplabda Eb: Finnország lett a harmadik házigazda

Röplabda
2024.03.18. 12:08

Női röplabda Eb: Svédország lesz a harmadik társházigazda 2026-ban

Röplabda
2024.03.07. 13:58

Röplabda Eb: két év alatt dől el a kvalifikáció a 2026-os tornákra

Röplabda
2023.10.11. 12:13

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő

Egyéb egyéni
2023.10.02. 18:44

Férfi röplabda Eb: a lengyelek visszavágtak az olaszoknak

Röplabda
2023.09.17. 09:46

Férfi röplabda Eb: olasz–lengyel döntő lesz

Röplabda
2023.09.14. 23:11
Ezek is érdekelhetik