Röplabda: 75 éves Nyári Sándor, a jó dumájú nagy stratéga

 

– A hetvenes mérföldkőnél folytatott beszélgetésünk első válaszában leszálló ágról beszélt. Öt év múltán hogy fogalmazna?
– A leszállás időszakát élem, és hagyom is magam lassan ereszkedni, jó ez így – mondta Nyári Sándor kétszeres férfi- és kétszeres női bajnok edző, a férfi röplabda-válogatottat legutóbb, 2001-ben az Európa-bajnokságra navigáló volt szövetségi kapitány. – A fránya koronavírus adhatott volna még két-három évet, mert a közeli Lauder iskolában – mind a három unokám ide jár – a diáksport keretében heti két-három alkalommal oktattam a röplabdát tíz-tizennégy éves gyerekeknek, de az ősz óta nem csinálhattam. Hiányzik is.

– Igaz, hogy abbahagyja a televíziós szakkommentátori munkát?
– Részben. Annyit kértem, hogy távoli vidéki utakra már ne kelljen mennem, és mert az elmúlt két hónapban leginkább vidékről közvetített a tévé, ritkábban tűntem fel. Szóval kevesebbet vállalok a szokásosnál.

– Aki ismeri, tudja, jó a dumája, amit jól kamatoztathat a tévében is.
– Azt mondják, színesen beszélek, jól fejezem ki magam, nem száz szót, nem paneleket használok, ugyanakkor bedobok sztorikat, amikor „szélcsend” van, és elgurul a labda. Ez szerencsés adottság, nem érdem. Ehhez értek, amúgy hülye vagyok mindenhez – nem tudom, befelé vagy kifelé kell-e ezt vagy azt csavarni –, de a feleségem a hasznomat veszi itthon, megfőzök, kitakarítok, meg itt van ugye a három leány „haramia”… Ha megyek a legkisebbért, Nonóért, megfogja a kisujjam, aztán csak nyomja a szöveget. Szűkszavú, mint én… Figyelj, képzeld el, képzeld, csak azt akarom… Mondom, várj, de ő csak mondja: képzeld el…

– Ahogy múlnak az évek, többet morfondírozik a múlton?
– Igen, többet, van időm rá… Nagy társaságba már nem járok, de a régi csepeli társakkal kéthavonta összejárunk a Nádfedelesben. Bent külön szobát kapunk, májusban viszont már kint ülünk. Mészöly, Galgócz, Csík, Buzek, Tóth, Steiner, Somogyi Laci, Dávid Laci és én, akik élünk, mindig ott vagyunk. Ugyanannak a viccnek kezdünk neki, de nem unjuk meg egymást.

– Ha már morfondírozás… Nehéz ügy, mégis mit emelne ki a pályájából mint legnagyobb élményt?
– Két bajnoki aranyat. Az egyik a Csepellel játékosként szerzett. Ugye ott volt a világklasszis Buzek, öt másikat meg úgyis találtak… Feledhetetlen az ott eltöltött négy év. A másik a Szeged edzőjeként 1995-ben kivívott első bajnoki cím. Az Újszegedi Sportcsarnokban háromezer néző az ötödik, mindent eldöntő meccsen, éppen a Csepel ellen! Nem bírtam otthon lenni, enni, inni sem, délben benéztem a csarnokba. Már akkor legalább ezer helyen kispárnák és újságok voltak letéve rajtuk nevekkel. Ott csak győzhettünk. Csodálatos érzés volt, egy órán keresztül nem engedtek le minket a pályáról.

– És most jöjjön a kontraszt, a legkellemetlenebb epizód. Tippem szerint a beteljesületlen szerelem, értem ez alatt, hogy 2001-ben szövetségi kapitányként kijuttatta a férfiválogatottat a szeptemberi Eb-re, ám ott már jobbkeze, Demeter György irányított, ön lemondott a nyáron.
– Egyetértek, de minden okom megvolt, hogy így döntsek. Az egyik, hogy akkor dobta be a törülközőt a Szeged főszponzora, a Medikémia. Rettenetes érzés volt. Többször is hiányoztam a válogatott edzéséről, mert Szegeden kellett tárgyalnom a megoldás érdekében. Igen rossz kedélyállapotba kerültem, keserűségemben gyakran a pohár fenekére néztem. A másik ok, hogy a válogatottnál is megromlott a hangulat. Egy kaposvári edzés után három játékos összeverekedett a parketten, miközben gyerekek vártak az autogramra! De erről csak ennyit. A lényeg, nem kívánkoztam elmenni Ostravába. Belefáradtam, a saját hangomat már nem szerettem hallani az öltözőben, mert visszhangzott… Pengéztem én, de nem tudtam megújulni, abban a lelkiállapotban én úgy éreztem, nem vagyok többre képes.

– Szegedről 2004-ben jött el, majd négy év kihagyás után, 2008-ban női csapat, a BSE kispadjára ült le, és – a fiatal Sándor Renáta vezérletével – két bajnoki arannyal gazdagodott a klub. Mi jelentette a különbséget a férfiak után?
– Leszögezem, a nők is Mikasával játsszák a röplabdát, de hogy válaszoljak is… Szorgalmasabbak voltak, mint a fiúk, egyúttal érzékenyebbek is, ha valami nem sikerült, hamarabb feladták. Én is ríkattam meg játékost, amikor erősen fogalmazva azt mondtam neki: az anyósom egy vödör zsírral is ötször megtette volna ezt a távot. Az edzés után megbeszéltük, nem volt harag; nem ellene, hanem érte, értük mérgelődtem.

– Mit tartott az erősségének és a gyengéjének?
– Úgy hiszem, jól meccseltem, jó stratéga, egyúttal jó szervező is voltam. Azt mondják, az edzői munka ötven százaléka a menedzselés és a kommunikáció. A játékosokkal szót értettem, akivel vaddisznó módon kellett beszélni azzal úgy beszéltem, mással meg félszavakból is megértettük egymást. Meg tudtam választani a megfelelő hangnemet. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai sikereim ötven százaléka a jó kommunikációs készségemnek köszönhető. Ami a gyengémet illeti, nos, trehány voltam a jegyzetelésben, a strigulák húzogatásában, nem szerettem statisztikát vezetni, a benyomásaimat követtem.

– Tudom, szíve csücske a három lányunoka. Végszóként beszéljen róluk!
– A tizennégy éves Szonja a táncos aerobikot űzi magas szinten, tavaly szeptemberben trióban világbajnoki hatodik lett a korosztályában. Nagyon tehetséges. Panni, a középső a Vasasban röplabdázik, szépen nyúlik, fél éve nagyon komolyan is veszi, jó keze van. A hétéves Noé Lizát már említettem, nagyon okos, a vasat is megeszi, és ugye nagy dumás. A legnagyobb öröm ez a három tündér!