Férfi röplabda Extraliga: meghatározó játékosok távoznak a DEAC-tól

Vágólapra másolva!
2024.05.29. 14:55
Többen is távoznak a Debrecentől (Fotó: deac.hu)
A brazil Willian, a csapatkapitány Bagics Balázs, valamint a magyar válogatott Mikuláss Koch Marcell is távozik a DEAC férfi röplabdacsapatától.

A debreceniek honlapja szerdán számolt be arról, hogy Willian César Coelho Rabel, a bajnokságban negyedik helyezett együttes második legjobb pontszerzője nem marad a klub kötelékében. A brazil ütőt 2021-ben szerződtette a DEAC, és bár keresztszalag-szakadás miatt közel egy évet ki kellett hagynia, a visszatérése után is kulcsember volt.

Mellette a saját nevelésű Veres Bence – aki ősztől Budapesten folytatja tanulmányait – is távozik, valamint a rájátszás hajrájára szerződtetett magyar válogatott feladó, Mikuláss Koch Marcellre sem számíthat a következő idényben Fodor Antal vezetőedző.

A DEAC a múlt héten jelentette be, hogy a 35 éves csapatkapitány Bagics Balázs, aki 2018 óta erősítette a csapatot, hivatalosan szünetet tart pályafutásában, de az is lehet, hogy végleg felhagy a röplabdával. Bagics a Dág, a Kecskemét, a Kaposvár és a Pénzügyőr mellett játszott Belgiumban és Franciaországban is, három magyar bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet, egy Belga Kupa-győzelmet szerzett, a strandröplabda országos bajnokságot ötször nyerte meg, míg a magyar válogatottban 28 alkalommal szerepelt.

 

Legfrissebb hírek

Csak a Pénzügyőr röplabdázói egyenlítettek

Röplabda
8 órája

Férfi röpi Extraliga: a címvédő Kaposvár három játszmában nyert Kecskeméten

Röplabda
2025.03.24. 22:03

Férfi röpi Extraliga: négy játszmában nyert a Dág

Röplabda
2025.03.23. 21:13

Kihasználták a hazai pálya előnyét a Vegyész röplabdázói

Röplabda
2025.03.22. 20:25

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

Kosárlabda: a DEAC U21-es csapata bejelentkezett a bajnoki címért

Utánpótlássport
2025.03.21. 19:28

Váltás a DEAC kispadján a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.18. 20:14

Erste Liga: odahaza szaladt bele a késbe az FTC a Brassó ellen, hosszabbításban nyert a BJA Újpesten

Jégkorong
2025.03.13. 22:11
Ezek is érdekelhetik