Komoly lépéselőnyben a Kaposvár a Magyar Kupa elődöntőjében

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.31. 20:25
Lépéselőnyben a Kaposvár (Fotó: Facebook/KNRC)
Némi meglepetésre a Kaposvári NRC került előnybe a női Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, az MBH-Békéscsaba ellen.

Ugyan a kaposváriak az előző idényben ezüstérmesek voltak a bajnokságban (az elődöntőben éppen a BRSE-t győzték le), de az alapszakaszban a csabaiak kétszer is legyőzték őket és sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak. Igaz, az éjfélkor lejáró átigazolási időszak utolsó óráit kihasználva a somogyiak két légióst is igazoltak, s mind a ketten – a brazil Thamiere Silva de Mello és a szerb Milica Tosics – debütáltak is a mérkőzésen.

Azonban mégsem elsősorban nekik, hanem Thana Jena Fayad, illetve Bruna Pezelj ponterős játékának köszönhetően (ketten együtt 39 pontot szereztek), valamint a csabai kulcsjátékosok, elsősorban a mindössze két pontig jutó Nina Kocic gyengélkedése miatt nyertek négy játszmában a hazaiak. A legutóbbi két kiírásban döntős Békéscsabának a visszavágón így legfeljebb aranyjátszmában van esélye kivívni a fináléba kerülést, ha előtte 3:0-ra, vagy 3:1-re győz.

A visszavágót február 9-én, vasárnap játsszák. A másik ágon a címvédő Vasas Óbuda és a Fatum Nyíregyháza csap össze.

RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NŐK. ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
KAPOSVÁRI NRC–MBH-BÉKÉSCSABA 3:1 (16, –21, 18, 17)
Kaposvár, 350 néző. Vezette: Árpás, Adler
KNRC: Kotormán 1, FAYAD 20, Silva de Mello 8, Godó 3, PEZELJ 19, SZERÉNYI 12. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Cvetanova, Tosics 10. Edző: Vincent Lacombe
BÉKÉSCSABA: Gajdács 1, Mayer 6, Koseková, Caraballo 12, Kiss E. 7, Kocic 2. Csere: Kertész, Nánási (liberó), Hurst 9, NÉMETH L. 13, Budai. Edző: Tóth Gábor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:1, 9:4, 17:7, 20:9, 24:13. 2. játszma: 1:5, 3:9, 10:12, 12:16, 15:17, 15:20, 20:21, 20:24. 3. játszma: 2:0, 4:6, 6:11, 10:11, 15:12, 19:13, 24:16. 4. játszma: 1:4, 9:5, 15:8, 19:10, 24:14
MESTERMÉRLEG
Vincent Lacombe: – Az első két szettben mintha egyik csapat sem játszotta volna a saját játékát. Összességében kicsit pontosabbak voltunk, működött a rendszerünk, a harmadik játszmától pedig felszabadultan röplabdáztunk és csak a saját játékunkkal foglalkoztunk.
Tóth Gábor: – Ezt a meccset a harmadik játszmában vesztettük el, ahol ismét nem volt elég az az öt-hat pont, amivel vezettünk, és érthetetlen módon állva maradtunk, ami befolyásolta a mérkőzés végét is. Ez nem a mi esténk volt. Sok egyénieskedés mellett kevés csapatjátékot láthattunk, holott eddig az volt az erősségünk. Ha nem tudunk csapatként funkcionálni, akkor majd lesz olyan, aki tud.

NB I Extraliga, férfiak
Dunaújvárosi KSE–GreenPlan-VRCK 0:3 (–20, –9, –19)
Az állás: 1. Kaposvár 50 pont (17 mérkőzés), 2. MÁV Előre 43 (15), 3. MAFC 40 (17), 4. VRCK 36 (18), 5. Pénzügyőr 25 (17), 7. Kecskemét 24 (28:26, 16), 6. DEAC 24 (30:32, 17), 8. TFSE 20 (17), 9. Dág 18 (16), 10. MEAFC 14 (17), 11. Szeged 9 (17), 12. DKSE 0 (18)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik