Röplabda: gyakorlatilag megszűnt a nagy múltú felnőtt női csapat Gödöllőn

Vágólapra másolva!
2025.01.19. 16:45
Harmadszor sem állt ki a gödöllői női röplabdacsapat (Fotó: Facebook, Gödöllői Röplabda Club)
Miután a Gödöllői RC csapata a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből harmadszor sem állt ki a női röplabda NB I-ben, megszűnt a klub felnőttegyüttese.

A nagy múltú, a bajnokságban háromszoros, a Magyar Kupában négyszeres ezüstérmes gárda 2019 óta a másodosztálynak számító NB I-ben szerepelt, s bár 2021-ben megnyerte azt, anyagi okokból, valamint megfelelő létesítmény hiányában nem vállalta a feljutást.

A csapat ezt követően harmadik, majd kétszer ötödik helyen végzett az NB I-ben, mielőtt a mostani szezonban folytatódott a mélyrepülése: a bajnokságban lejátszott 12 mérkőzéséből mindössze háromszor nyert, majd a játékosok előbb december 3-án a Budaörs elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágóján, öt nappal később pedig az MTK Budapest elleni bajnokin nem jelentek meg.

Ezt követően az együttes ugyan december 13-án lejátszotta és elveszítette a Kispest elleni összecsapását. A téli szünetben aztán több játékos eligazolt Gödöllőről, amit szerdán és vasárnap (ma) a BVSC-Zugló, valamint a Budaörs ellen újból az követett, hogy a csapat nem állt ki, ez pedig a versenykiírás értelmében kizárást jelent a bajnokságból.

A klub a közösségi oldalán bő egy hónapja, a honlapján két éve nem osztott meg semmilyen információt a csapat körüli történésekről, de az MTI értesülése szerint a játékosok anyagi problémák miatt igazoltak el, illetve maradtak távol a mérkőzésektől. Az egyesületet 2019 januárja óta elnökként vezető Barta László 2023 júliusában a Gödöllői Híreknek ugyanakkor még azt mondta: a klubot soha nem fenyegette a megszűnés veszélye, mert bár „valóban voltak anyagi gondok, tartozások, de ezek mindig kezelhetőek voltak és idővel el is hárítottuk a veszélyt”.

Ha a versenykiírás rendelkezése szerint hivatalos lesz a gödöllőiek kizárása, a csapat eddigi eredményeit törölik, s amennyiben a következő idényre benevezne, akkor – a magyar szövetség elnökségének jóváhagyásával – legfeljebb az NB II-ben indulhatna.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Extraliga: négy játszmában nyert a Dág

Röplabda
2025.03.23. 21:13

Kaposváron szakadt meg a Vasas röplabdázóinak veretlensége

Röplabda
2025.03.21. 19:38

Klubja kiállt az edző mellett, akit a rendőrök vittek el a meccsről

Röplabda
2025.03.17. 18:55

Mérkőzés közben rendőrök vitték el a Szent Benedek RA vezetőedzőjét

Röplabda
2025.03.16. 17:31

Röplabda: Cziczlavicz Dávid belenőtt a vezérszerepbe Kazincbarcikán

Utánpótlássport
2025.03.13. 18:27

A Békéscsaba lett a bronzérmes a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2025.03.09. 15:19

Először nyert röplabda Magyar Kupát a MÁV Előre

Röplabda
2025.03.08. 18:59

Női röplabda CEV-kupa: három szettben győzött a Novara

Röplabda
2025.03.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik