
A szakember kedd este együttesével a Vasas Óbudát fogadta az Extraliga első alapszakasz-mérkőzésén, amellyel 2005 és 2018 között pályafutása legnagyobb sikereit érte el: a piros-kékekkel a bajnokságot négyszer, a Magyar Kupát pedig nyolcszor hódította el.
„Jó érzés volt a Vasas ellen meccselni, és örülök, hogy a szurkolók nem felejtettek el” – mondta az MTI-nek Jókay, akit a Vasas drukkerei már a meccs előtt hangos kiáltásokkal éltettek.
„Anno nekem is óriási segítség volt ez a szurkolótábor, és a mai napig közel áll a szívemhez. A csapatban nyilván egyre kevesebb olyan játékos van, akivel együtt dolgoztam, de óriási megtiszteltetés nekünk, hogy abban a ligában játszhatunk, amelyikben a Vasas is szerepel” – magyarázta a szakember.
Az 58 éves tréner – aki 2018 és 2024 között a Pénzügyőr férficsapatával két bajnoki címet és négy MK-elsőséget szerzett – kiemelte, az első bajnokijuk előtt leginkább azért izgult, mert nem tudta, tanítványai melyik arcukat mutatják majd.
„Kicsit féltettem őket, hogy túlizgulják az első meccset, és éreztem is rajtuk végig a feszültséget, nem igazán merték kiengedni a szellemet a palackból. Láttam persze biztató dolgokat is, és a meccs után nekik is azt mondtam, hogy remélem, az itt gyűjtött tapasztalatokat a bajnokság során fel fogjuk tudni majd használni” – fogalmazott a bő egy óra alatt, 3–0-ra elveszített mérkőzés kapcsán a tréner.
A korábban a női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó edző kifejtette, tavaly nyáron olyan helyzetbe kerültek a szakosztálynál, hogy bár kerestek vezetőedzőt, senki sem vállalta a feladatot, így ő, mint egyébként a Testnevelési Egyetem mestertanára, elvállalta.
„Egyáltalán nem bántam meg, mert fogékony a társaság, és a magunk mércéjével mérve sikeres egy év van mögöttünk – fogalmazott az NB I tavaszi megnyerésével kapcsolatban. – Azt a nadrágot kicsit kinőttük, az élvonal viszont óriási bő gatya, így most azon vagyunk, hogy belenőjünk ebbe is. A feladat nem könnyű, mert csak napi egyet tudunk edzeni, ráadásul a lányoknak sem feltétlenül a röplabda van az első helyen, ami nem is baj.”
A tréner hozzátette, együttese azonban éppen ez utóbbi miatt jó példa lehet a következő generációnak arra, hogy ha valaki a tanulás mellett magas szinten szeretne röplabdázni is, akkor ezt a TFSE-ben megteheti.
„Bár nem mindig azt érzem, hogy fiatalodnék, jó a lányokkal együtt dolgozni, mert a szabadidejük kárára azért jönnek le edzésre, hogy tanuljanak, fejlődjenek. Jól érzem magam, és remélem, hogy a most megszerzett élményeket beépítve a bajnokság második szakaszában fel fogjuk tudni venni a versenyt azokkal a csapatokkal, amelyek nem feltétlenül az élmezőnyhöz tartoznak” – mondta Jókay Zoltán, akinek együttesének célja a bennmaradás a kilenccsapatos Extraligában.

A jövő sztárjai: Fekete Fanni, Sarlós Márton
