Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Október 25-én volt 50 éve, hogy a válogatott a legendás dr. Kotsis Attiláné irányításával a dobogó második fokára állhatott fel a belgrádi eredményhirdetésen. Az azóta is megismételhetetlen siker kulcsa már az első, a Német Demokratikus Köztársaság elleni csoportmérkőzés volt egy héttel korábban Rijekában, amelyet 3:1-re nyertek meg a mieink, s az NSZK, majd a házigazda Jugoszlávia elleni sikerrel csoportelsőként jutottak a hatos döntőbe, ahová magukkal vitték az NDK elleni győzelmet. Ott előbb 3:1-re legyőzték Csehszlovákiát, majd éppen október 23-án a Szovjetunió ellen léptek pályára. Sajnos 3:0-ra kikaptak a toronymagas favorit, végső győztes együttestől, de ez volt az egyetlen vereségük a tornán, ezt követően a lengyeleket és a bolgárokat is 3:1-re megverték, így a szovjetek mögött és az NDK-t (!) megelőzve a második helyen végeztek. A fél évszázados évfordulóra emlékezve kerestük meg a csapat még élő tagjait.

Az akkori válogatott egyik emblematikus játékosa a 407-szeres válogatott Torma Ágnes, aki 1970 és 1985 között ott volt a válogatottal minden világversenyen, három olimpián, tagja volt a vb-negyedik és -hatodik csapatnak, az Eb-ken az ezüst mellett három bronz­érmet is begyűjtött. „A pályafutásom befejezése után próbálkoztam az edzősködéssel, de nem lett jó vége, úgyhogy akkor eldöntöttem, hogy a röplabdán kívül próbálok dolgozni. 1991-ben alapítottam egy svájci-magyar céget, amely szerszámok, illetve fa- és bútoralapanyagok, valamint különleges dekoranyagokkal kereskedik, és a mai napig is itt dolgozom. Ami a röplabdát illeti, sok kapcsolatom már nincs a sportággal, nem veszek részt semmilyen rendezvényen, de nem is hívnak. Időnként elmegyek egy-egy meccsre, de eléggé rossz a véleményem a mai röplabdáról. Nem vagyok sértett ember, de azért vannak bennem tüskék. Amit viszont mindenképpen pozitívumként említenék, nagy megtiszteltetés nekem, hogy az egyik korosztályos bajnokságot rólam nevezték el.”  

A válogatottságok számának sorrendjében Bánhegyiné Radó Lúcia a következő a sorban 364-gyel, nem csoda, hogy szinte ugyanazzal az eredménysorral büszkélkedik, mint csapattársa, csak neki egy Eb-bronzzal kevesebbje van, mert 1982-ben fejezte be válogatottbeli pályafutását, viszont tagja volt a NIM SE 1973-ban BEK-győztes csapatának. „Én 25 évig külföldön, Franciaországban és Svájcban éltem, mielőtt hazaköltöztem, úgyhogy eléggé kikerültem a sportágból. Néha még eljárok a TF meccseire, mert közel lakom a csarnokhoz, de már szinte senkit sem ismerek. Részt vettem a röplabdaszövetség évzáróján, de nagyon szomorú voltam, mert csak ketten voltunk ott a régi csapatból. A sok fiatal azt sem tudta, hogy kik vagyunk, és erről sajnos a szövetség is tehet, ráadásul még a díjátadón sem említették meg az ötvenedik jubileumunkat. Szomorú, hogy már a saját sportágunk sem ünnepli meg ezt a valóban kiemelkedő eredményt.”  

Schlégl Judit 332 alkalommal húzhatta magára a válogatott mezét, ő a müncheni és a montreali olimpián, valamint négy világbajnokságon vett részt, és az Eb-ezüst mellett egy bronza van még. Sajnos a közelmúltban agyvérzést kapott…

A 171-szeres válogatott Királyné Siry Emerencia három olimpián, az 1970-es vb-n és az 1971-es Európa-bajnokságon is szerepelt. „Ezerkilencszáznyolcvanban fejeztem be élvonalbeli pályafutásomat, aztán egy rövid ideig még szerepeltem alacsonyabb osztályban játékos-edzőként. Ezt követően azonban elszakadtam a sportágtól, és a siófoki rendőrkapitányságon dolgoztam egészen kétezerig, azóta nyugdíjban vagyok. A csapattagokkal a mai napig tartom a kapcsolatot.”  

A 158-szoros válogatott Juhász Ágnes válogatottbeli pályafutása érdekesen alakult, neki a jugoszláviai Eb volt az első világversenye, de aztán nem került be a montreali csapatba. Viszont a moszkvai olimpián és az 1978-as vb-n ott volt, emellett további három Eb-n két bronzérmet gyűjtött be. „Miután befejeztem a sportpályafutásomat, előbb a BRFK-n, majd a Pest megyei rendőr-főkapitányságon dolgoztam 1998-ig. Ezután a belügyminisztérium jogi főosztályának voltam osztályvezetője, onnan mentem nyugdíjba, manapság pedig energiagyógyászattal foglalkozom. Amikor csak lehet szívesen találkozom a régi csapattársakkal, sajnos egyre ritkábban jövünk össze. A röplabda-közvetítéseket mindig megnézem a tévében, de már nem járok ki meccsekre.”  

Schadekné Eichler Katalin 1971 és 1976 között minden világversenyen ott volt a magyar válogatottban (két olimpia, egy vb és két Eb), s ez idő alatt 139 alkalommal lépett pályára a csapatban. Sajnos őt lapzártánkig nem sikerült elérni.

A 122-szeres válogatott Marczis Katalin egy olimpián sem szerepelt, pedig ott volt két vb-n és három Európa-bajnokságon, viszont tagja volt a NIM BEK-győztes csapatának. „Annyira szerettem a röplabdát, hogy ugyan alacsonyabb osztályban, de egészen ötvenéves koromig játszottam. Volt edzői végzettségem, de tudtam, hogy az nem az én világom, úgyhogy ezzel nem próbálkoztam. Így aztán távol kerültem a sportágtól és már nincs is semmi kapcsolatom vele. De amikor csak tehetem, összejárok a régi csapattársakkal.”  

Az olimpiai részvétel Szőnyi Ildikónak sem adatott meg, a BVSC-nevelésű, majd az Újpesti Dózsában szereplő 86-szoros válogatott viszont ott volt az 1974-es és az 1978-as vb-n, illetve tagja volt az 1977-es Eb-bronzérmes csapatnak is. „Elvégeztem a TF sportszervezői szakát, s a röplabdás pályafutásom befejetése után belügyi állományba kerültem, ahol a sport területén dolgoztam egy darabig. Aztán kipróbáltam sok mindent, dolgoztam biztosítónál és iskolában is, végül a XI. kerületi önkormányzat sport­osztályára kerültem, ahol két évtizeden át a diákolimpiák szervezése volt a feladatom minden sportágban. Végül polgármesteri dicsérettel mentem nyugdíjba 25 éve. A sportágtól teljesen elszakadtam, de amíg Gabi néni élt, szorosan tartottuk a kapcsolatot a csapattársakkal. Sajnos azóta ez egy kicsit meglazult, de telefonon még mindig beszélünk egymással. A nyugdíjas nagymamák életét élem.”  

Az 1974-es világbajnokság volt a 65-szörös válogatott Biszku Éva első világversenye, amelyen a 6. helyen zárt a válogatott, majd az Eb után a montreali olimpián is részt vett. „A röplabdás karrierem után újságíró voltam, de az edzősködésbe is belekóstoltam, jelenleg ukrán menekült gyerekeknek tartok edzéseket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a lányom (Józsa Zsuzsanna – a szerk.) ugyancsak a válogatottságig vitte ebben a sportágban, és 2005-ben az év játékosának is megválasztották. Azt viszont az ezüstérmes csapat nevében elmondhatom, sajnálattal vettük tudomásul, hogy a röplabdaszövetség nem találta említésre méltónak a sportág legfényesebb érme megnyerésének ötvenedik évfordulóját, ezért külön köszönet a Nemzeti Sportnak, hogy az eredményhez méltó megemlékezéssel kárpótolt bennünket!”