
Az európai rangsorban 28. helyen álló magyarok szombati ellenfele, Luxemburg 34. a ranglistán, Fonyódon pedig mindkét eddigi meccsét elvesztette.
A házigazdák kezdőhatosába ezúttal a liberó Kiss Máté és az ütő Szalai Kristóf is bekerült, Nagy viszont már az első hét labdamenet után megunta tanítványai pontatlan játékát és időt kért (2–5). A hazaiak ezt követően sem igazán találtak ellenszert a nagyhercegségiek agresszív játékára: a szövetségi kapitány hiába próbálkozott cserékkel is, gyengén teljesítő együttese simán veszítette el a nyitószettet.
A második játszma több magyar ásszal kezdődött: 10–3-as vezetésnél öt foghatatlan szerva mellett három pontot érő blokknál járt a házigazda. Ezúttal Horváth Kristófék röplabdáztak agresszívabban és pontosabban, s mivel ez kevés hibával párosult, gyorsan összejött az egyenlítés.
A harmadik felvonás első harmadában egymást váltották a ki nem kényszerített hibák és a szép megoldások, végül a hazaiak tudták megtörni ezt a sormintát. Előbb 9–9 után sorozatban három, majd 14–12-t követően öt egymás utáni labdamenet megnyerésével elléptek ellenfelüktől, s bár a luxemburgiak – Nagy két időkérése ellenére – 20–13-ról még mínusz háromra felzárkóztak, a magyarok eredményes blokkjaiknak köszönhetően kisvártatva már összetettben is előnyben voltak.
A negyedik etap sok rontással indult – főleg a nyitásokkal gyűlt meg a játékosok baja –, s mivel ebből ezúttal a házigazda jött ki rosszabbul, Nagy Péternek viszonylag hamar időt kellett kérnie. Előbb 4–7-ről 9–9-re, majd két magyar hibának is következtében 9–12-re módosult az állás, és mivel a luxemburgiak többször is váratlan megoldásokkal tették kiszámíthatatlanná játékukat, előnyüket folyamatosan növelve döntő játszmára mentették a találkozót.
Ennek elején a rivális egymás után három támadását is elrontotta, a magyarok mindezt rossz szervákkal kompenzálták. A térfélcserénél így egy pont volt a hazai előny (8–7), de Varga jó támadásával és nyitósorozatával a magyar válogatott néggyel ellépett, s a különbséget megőrizve megnyerte a 151 perces mérkőzést.
Varga Péter 14 ponttal járult hozzá a hazai sikerhez, míg a vendégektől – a mezőny legeredményesebbjeként – Christian Galoppo 17 pontot szerzett.
Az ifj. Nagy Péter szövetségi kapitány edzette, 2–1-es győzelmi mutatóval álló hazaiak szerdán 3:2-re kikaptak az osztrákoktól, csütörtökön 3:1-re nyertek Ciprus ellen, vasárnap pedig a horvátokkal szemben zárják az első ízben kiírt, világranglistapont-szerző viadalt.
RÖPLABDA
FÉRFI MEVZA-TORNA, 4. JÁTÉKNAP, FONYÓD
Magyarország–Luxemburg 3:2 (–18, 16, 18, –18, 11)
Fonyód, 300 néző. V: Kovác, Schimpl (szlovákok)
MAGYARORSZÁG: HORVÁTH K. 11, Cziczlavicz 5, VARGA P. 14, Szalai 1, Boldizsár 10, MIKULÁSS KOCH 7.Csere: Kiss M. (liberó), Garan 3, Tóth K., Kispál 2, Kecskeméti 10, Péter B., Mihálovits. Szövetségi kapitány: Nagy Péter
LUXEMBURG: Braas 7, ZUIDBERG 15, Mangen 10, GALOPPO 17, Feit 8, Matilde Da Luz 8. Csere: Glesener, Novais (liberók), Funk. Szövetségi kapitány: Pompiliu Dascalu
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:6, 5:12, 8:18, 13:20, 17:24. 2. játszma: 5:1, 12:5, 17:9, 20:13, 24:15. 3. játszma: 2:0, 3:4, 7:5, 9:9, 13:10, 19:12, 20:17, 24:17. 4. játszma: 1:0, 2:3, 4:7, 9:9, 10:14, 12:17, 14:20, 17:24. 5. játszma: 0:1, 4:2, 6:6, 7:7, 12:7, 14:9
MESTERMÉRLEG
Nagy Péter: – Az első szettben kicsit bent ragadt a társaság, de aztán a következő két játszmában már úgy játszottunk, ahogyan azt elterveztük. Azt sajnálom, hogy a negyedikben a támadásunk és a nyitásaink hatékonysága nem volt megfelelő, így aztán döntő szettre kényszerültünk, ott viszont már helyreállt a világ rendje.
Később
19.00: Horvátország–Ausztria

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon







