Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Ezúttal is a lányok kezdték a napot a Budapest Gardenben zajló nemzetközi tornán. Legkorábban az idei országos bajnok és Eb-induló Kun Stefánia, Villám Lilla kettős kelt, akik a Myriam Robitaille, Sophia Hladyniuk kanadai duóval kezdtek, és győzték is le őket két magabiztos játszmában. A tavalyi bajnok Vasvári Eszternek és Zsófinak már nem ment ilyen jól, a selejtezőből feljutó, és ott éppen Szabó Liliannát, illetve Zolnai Flórát búcsúztató litván Skalve Krizanauskaite és Rugile Grudzinskaite volt az ellenfelük; a baltiaknak sajnos másodszor is sikerült nyerniük egy magyar páros ellen. Nem járt jobban Gubik Hanna és Szabó Izabella sem, akik a norvég Nina Pavovától és Sunniva Henland-Hansentől kaptak ki ugyancsak két játszmában. De hogy szépen fejeződjön be a délelőtt, arról Honti-Majoros Chiara és Posztós-Szabó Adrienn gondoskodott, akik a szlovén Ziva Javornikot és Maja Maroltot győzték le, és jutottak így már biztosan tovább.
Következtek a fiúk, akik ugyancsak ötvenszázalékos mérleget hoztak: kezdésként az idei országos bajnok és a szeptemberi U22-es Eb-re készülő Niemeier Lukas és Tari Bence verte a francia Adrien Bezut és Quentin Hypolyte-t, ezt követően viszont Bogáncs Bálint és Sárik-Veress Marcell a második helyen kiemelt lengyel Filip Lejawa, Mikolaj Kaczmarek duótól, Borbély Boldizsár és Dóczi Domonkos pedig a svéd Stefan Andreasson, Anton Andersson kettőstől szenvedett vereséget. Az etap zárásaként Hajós Artúr és Veress Ákos játszott egy végletekig kiélezett meccset az osztrák Michael Klemen és Elias Holzinger ellen, amelyet végül a döntő játszmában nyertek meg a magyarok.
Délután a hölgyek be is fejezték a csoportkört: mégpedig úgy, hogy Kun és Villám két játszmában legyőzte a brazil Giulia Gaviót és Carolina Cavalcantit, amivel meg is nyerték a csoportot és egyből a legjobb nyolc közé jutottak, így nekik szombaton délután lesz majd legközelebb jelenésük. Javítottak a Vasvári testvérek is: ők egy német kettőst, Rika Dieckmannt és Sophia Neußt ejtették ki, és jutottak tovább a nyolcaddöntőbe. A nap egyetlen magyar búcsúzója Gubik és Szabó volt, akik a döntő szettben maradtak alul a svájci Elena Csontossal és Fanny Deeckével szemben. A nap utolsó meccsén kikapott Honti-Majoros és Posztós Szabó is, ők viszont a csoportgyőzelemért játszottak a dán Clara Windeleff és Astrid Mellmölle ellen, és a vereség ellenére is a nyolcaddöntőben folytathatják.
Szombat délelőtt Niemeier és Tari egy bolgár, Hajós és Veress pedig egy svéd párossal küzd majd a csoportgyőzelemért, míg Bogáncs és Sárik-Veress ukrán, Borbély és Dóczi pedig egy német kettőssel csap össze a versenyben maradásért. Már az is biztos, hogy Honti-Majoros és Posztós-Szabó az ukrán Mahno testvérekkel, míg Vasváriék a Kun és Villám által legyőzött brazil kettőssel mérik össze az erejét a nyolc közé kerülésért.
Eredmények
Férfiak, csoportkör. A-csoport: Niemeier, Tari–Bezu, Hypolyte (francia) 2:0 (18, 15). B-csoport: Kaczmarek, Lejawa (lengyel)–Bogáncs, Sárik-Veress 2:0 (15, 17). C-csoport: Andreasson, Andersson (svéd)–Borbély, Dóczi 2:0 (19, 16). D-csoport: Hajós, Veress– Holzinger, Klemen (osztrák) 2:1 (19, –15, 12). Nők, csoportkör. A-csoport: Kun, Villám–Hladyniuk, Robitaille (kanadai) 2:0 (17, 17); csoportdöntő: Kun, Villám–Carol, Giulia (brazil) 2:0 (18, 21). B-csoport: Grudzinskaite, Krizanauskaite (litván)–Vasvári E., Vasvári Zs. 2:0 (14, 19); a 3. helyért: Vasvári E., Vasvári Zs.–Dieckmann, Neuß (német) 2:0 (14, 12). C-csoport: Pavlova, Sunniva (norvég)–Gubik, Szabó I. 2:0 (12, 17); a 3. helyért: Csontos, Deecke (svájci)– Gubik, Szabó I. 2:1 (–10, 21, 13). D-csoport: Honti-Majoros, Posztós-Szabó–Javornik, Marolt (szlovén) 2:0 (11, 20); csoportdöntő: Windeleff, Mellmölle (dán)–Honti-Majoros, Posztós-Szabó 2:0 (17, 16)








