Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Bár továbbjutást csak titokban reméltünk női válogatottunktól az Európa-bajnokságon, végül még a minimális célként kitűzött egy győzelem sem jött össze. Pedig nem indult rosszul az Eb, a későbbi csoportgyőztes lengyelek ellen másfél szettig jól játszott a csapat, majd a címvédő és házigazda törökökkel is tartani tudta a lépést két és fél szetten keresztül, s még játszmalabdája is volt.
Ezután viszont mintha megtört volna valami, a németek elleni mérkőzésen – amelyen így utólag a továbbjutás is eldőlt – a játékosok már árnyékuk voltak önmaguknak és sima 3:0-s vereséget szenvedtek. De még így is volt esély a továbbjutás kiharcolására, ehhez azonban mindenképpen győzni kellett volna Lettország ellen. Gyenge kezdés után a mieink fordítottak és 2:1-es vezetésnél hat mérkőzéslabdájuk is volt a meccs lezárására, de nem sikerült, s ahogyan az ilyenkor történni szokott, végül a lettek győztek. Zárásként pedig a már semmit nem befolyásoló szlovénok elleni mérkőzésen is gyenge teljesítményt nyújtott a csapat.
Ezek után lássuk a főszereplőket!
Feladók
Kiss Nóra –

Mind az öt mérkőzésen pályára lépett csereként, de igazából csak epizódszerep jutott neki: nyitni, illetve azért állt be, hogy poszttársa egy kicsit szusszanhasson. Pedig legalább az utolsó mérkőzésen azért megnéztük volna, hogy mire képes.
5 mérkőzés/7 játszma (csereként)
7 nyitás/0 ász/1 rontás
Összesen: 0 pont, mérleg: –1
Petrenkó Brigitta 4

Ami pozitívuma, hogy posztjához képest kimondottan ponterős – jól nyit, blokkol és támad –, különösen a lettek elleni nyolc pontja kiemelendő. Ugyanakkor fő feladata nemigen ment, amit megerősít az európai szövetség statisztikája is: a feladók rangsorában 40 játékos közül csak a 35., 23.68 százalékos teljesítménnyel. Túlságosan magas és lassú labdákat adott, ráadásul zömében Németh Anettnek, amire az ellenfelek rá tudtak készülni, így teljesen kiismerhető volt a csapat játéka, centerlabdákat pedig elvétve osztott.
5 mérkőzés/17 játszma (kezdő)
63 nyitás/6 ász/7 rontás
11 támadás/6 pont/0 rontás/55%
4 blokk
Összesen: 16 pont, mérleg: +9
Feladó-átlók
Németh Anett 7

Ő volt, aki most is hozta magát: száz pontjával (meccsenként húszas átlag) a csoportkör ötödik legeredményesebb játékosa volt, a törökök elleni találkozó kivételével mindig ő lett a mérkőzés legponterősebb játékosa. A végére azért egy kicsit ő is belefásult, mert a szlovénok ellen ehhez elég volt már neki 13 pont is. Rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha ő nincs.
5 mérkőzés/17 játszma (kezdő)
48 nyitás/3 ász/11 rontás
4 fogadás/1 kapott ász
239 támadás/90 pont/40 hiba/38%
7 blokk
Összesen: 100 pont, mérleg: +48
Zsombók Eszter –

A 17 éves játékos többnyire akkor állt be csereként, amikor Németh Anettnek szüksége volt egy kis pihenőre. Ezt kétszer – a lengyelek és a szlovénok ellen – sikerült is kihasználnia egy-egy pont erejéig.
4 mérkőzés/6 játszma (csereként)
1 nyitás/0 ász/0 rontás
2 fogadás/0 kapott ász
6 támadás/2 pont/2 hiba/33%
Összesen: 2 pont, mérleg: 0
Nyitásfogadó ütők
Bozóki-Szedmák Réka 4

Bár már 2018-ban tevékeny tagja volt az Európa-liga-ezüstérmes válogatottnak, sérülések miatt neki is ez volt az első Eb-je. Minden játszmában kezdett, de nemigen ment neki a játék, sem támadásban, sem pedig védekezésben. A jövő héten a 25. születésnapját ünneplő játékos az első három mérkőzésen nyitásfogadásban is a csapatátlag alatt teljesített, s a lettek elleni meccs kivételével támadásban sem nyújtott emlékezetest. A szettenkénti két és fél pontos teljesítmény és a plusz hatos mérleg egy csapatkapitánytól nem elég.
5 mérkőzés/17 játszma (kezdő)
51 nyitás/2 ász/4 rontás
138 fogadás/5 kapott ász
128 támadás/37 pont/27 hiba/29%
3 blokk
Összesen: 42 pont, mérleg: +6
Kiss Lilla 5

A 20 éves játékos is Alessandro Chiappini egyik alapemberének bizonyult, egy kivétellel minden meccsen nyolc pontot szerzett és mezőnyben is voltak nagyon szép megmozdulásai. Azonban sajnos éppen a lettek elleni meccsen betlizett, ahol aztán le is hozta őt a kapitány. Tavaly debütált a nemzeti csapatban, első világversenyén 37 pont és plusz hetes mérleg nem is rossz teljesítmény, kár, hogy a végére elfáradt.
5 mérkőzés/15 játszma (14 kezdő, 1 csereként)
39 nyitás/0 ász/4 rontás
124 fogadás/6 kapott ász
109 támadás/36 pont/20 hiba/33%
1 blokk
Összesen: 37 pont, mérleg: +7
Németh Luca –

Ugyan mind az öt mérkőzésen pályára lépett, de gyakorlatilag kizárólag szerválni ment be, egyéb képességeit most nem volt alkalma megmutatni.
5 mérkőzés/11 játszma (csereként)
14 nyitás/0 ász/1 rontás
Összesen: 0 pont, mérleg: –1
Pampuch Gréta –

Bár erről nem találtunk kimutatást, de gyanítjuk, hogy az egész Eb legfiatalabb játékosa, ráadásul óriási tehetség, a jövő nagy reménysége. A törökök ellen debütált és pontot is szerzett, a lettek ellen pedig már jelentősebb feladatot is kapott: ő váltotta Kiss Lillát, és három játszmában is kezdő volt, ezalatt pedig kilenc pontot szorgoskodott össze. Kifejezetten üdítő volt a játéka, az más kérdés, hogy a meccset hat mérkőzéslabdáról így is elvesztettük, de nyilvánvalóan senki sem egy 16 éves játékostól várja, hogy ő legyen a nyerőember. Azt pedig esetében is sajnáljuk, hogy amikor az utolsó meccsre már minden eldőlt, akkor nem tette be a kapitány a kezdőcsapatba.
4 mérkőzés/13 játszma (3 kezdő, 10 csereként)
26 nyitás/2 ász/3 rontás
26 fogadás/1 kapott ász
32 támadás/8 pont/4 hiba/25%
Összesen: 10 pont, mérleg: +2
Centerek
Csereklye Zsófia 6

A 18 éves játékos Alessandro Chiappini „találmánya”, mert a Vasasban eddig nem kapott túl sok lehetőséget, az olasz szakembernél azonban nagyon gyorsan a kezdőcsapatba került. Ezt meg is hálálta: a centerek különversenyét egyértelműen ő nyerte meg 28 ponttal: 15-ször volt eredményes támadásból (43 százalékos mérleg), emellett nyolc blokkja ért pontot és volt öt ásza is. Plusz húszas mérlege is remek ezen a poszton, csak az utolsó meccsen fáradt el. Ettől függetlenül ő is a magyar röplabdázás hatalmas ígérete.
5 mérkőzés/16 játszma (kezdő)
35 nyitás/5 ász/4 rontás
35 támadás/15 pont/4 hiba/43%
8 blokk
Összesen: 28 pont, mérleg: +20
Fekete Fanni –

Mindössze két mérkőzésen lépett pályára, viszont a záró meccs második szettjében ő váltotta klubtársát, Csereklye Zsófiát, és onnantól kezdve a pályán is maradt, ahol egy pontot szerzett.
2 mérkőzés/3 játszma (1 kezdő, 2 csereként)
6 nyitás/0 ász/0 rontás
3 támadás/1 pont/0 hiba/33%
Összesen: 1 pont, mérleg: +1
Kump Alíz 5

Egy helyen változtatta meg addigi kezdőcsapatát Alessandro Chiappini az Eb első meccsére, és éppen őt hagyta ki. Ám a második szettre behozta, és bent is maradt a kezdőben. Nem csoda, a lengyelek ellen éppen az ő beállása után kezdett beindulni a szekér, a következő meccseken is hozta magát, de kiemelkedő teljesítményre azért nem volt képes.
5 mérkőzés/15 játszma (14 kezdő/1 csereként)
52 nyitás/0 ász/2 rontás
4 fogadás/0 kapott ász
30 támadás/12 pont/6 hiba/40%
6 blokk
Összesen: 18 pont, mérleg: +10
Zsombók Anna –

Az idei U18-as Eb-n bronzérmes válogatott egyik játékosa kisebb meglepetésre bekerült a lengyelek elleni nyitó mérkőzés kezdőcsapatába, de mivel nem ment neki a játék, ezért a második szett elején lecserélte őt a kapitány. Egészen az utolsó meccsig kellett várnia az újabb pályára lépésre, ott azonban a második szett kezdetétől maradt is a csapatban, és volt egy pontot érő támadása meg egy blokkja is.
2 mérkőzés/3 játszma (kezdő)
4 nyitás/0 ász/0 rontás
1 fogadás/0 kapott ász
4 támadás/1 pont/1 hiba/25%
1 blokk
Összesen: 2 pont, mérleg: +1
Liberók
Kertész Petra 5

Az, hogy gyakorlatilag végigjátszotta posztján az egész Eb-t, jól mutatja, hogy elégedett volt a játékával a kapitány. A többiekhez képest elenyésző számú nyitást kapott, és az öt meccsen mindössze négy ászt. A bravúrokat hiányoltunk tőle, amelyekkel elődjei, Molcsányi Rita vagy Tóth Fruzsina kápráztattak el minket, és amelyekkel el tudták dönteni akár egy-egy játszma sorsát is.
5 mérkőzés/17 játszma (kezdő)
66 fogadás/4 kapott ász
Mérleg: –4
Szalai Anna –

Szinte az utolsó pillanatig izgulni kellett, hogy pályára lép-e az Eb-n. Végül a szlovénok elleni záró mérkőzés utolsó szettjének vége felé jött el ez a pillanat. Háromszor nyitott rá az ellenfél, sajnos ebből egy ász is lett.
1 mérkőzés/1 játszma (csereként)
3 fogadás/1 kapott ász
Mérleg: –1
Szövetségi kapitány
Alessandro Chiappini 4

Már a sorsolásnál tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga, mert az Eb legnehezebb csoportjába kerültek a mieink. Ráadásul egy sérüléshullám is sújtotta a keretet, ami miatt több rutinos játékos sem állt a rendelkezésére. De az edző sorsa már csak ilyen: a tavalyi Európa-liga-ezüstérem után mindenki a vállán vitte, egy ilyen Eb-szereplés után viszont a fejét követelik. Persze hat mérkőzéslabdáról nem megnyerni egy meccset, az részben az edző felelőssége is, ami pedig szintén az ő hibája, hogy nagyon sablonosan játszott a csapat, magas labdákkal, könnyen kiismerhetően, centertámadás pedig alig volt. Az ellenfelek tudták, hogy szinte csak Németh Anettre kell figyelniük, aki azért így is megoldotta a feladatát, de a többiek nem tudtak felnőni mellé. Néha pihentethette volna az átlót, mondjuk a törökök elleni mérkőzés harmadik játszmájában, hogy a hátralévő fontosabb meccseken fittebb legyen, de véleményünk szerint hiba volt az is, hogy a lettek elleni találkozón is őt erőltették támadásban, holott az ellenfél alacsony feladója fölött sokkal jobb eséllyel üthették volna el a labdát a mieink. Az pedig kissé érthetetlen, hogy amilyen bátran nyúlt a fiatalokhoz a keret kialakításánál, annyira mereven ragaszkodott a kezdőcsapathoz, még azután is, hogy eldőlt: válogatottunk nem juthat tovább.

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok






