Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

K. Z.K. Z.
2026.11.05. 08:41
null
A férfi röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a Kaposvár az osztrák Hartberget fogadja.

Nincs megállás, a magyar bajnok Kaposvár alig egy hete búcsúztatta a BL-selejtező első fordulójában a bosnyák Napredak Odzakot, máris itt az újabb ellenfél, az osztrák TSV Raiffeisen Hartberg. 

Az osztrákok az első fordulóban kiemeltek voltak, most csatlakoznak a küzdelmekhez. Bár az 1984-ben alapított klub története során először nyerte meg az osztrák bajnokságot (2007-ben és 2013-ban Osztrák Kupát nyert), ezüstérmesként tavaly már elindulhatott a BL selejtezőjében, igaz, a második körben elvérzett a szerb Radnicski Kragujevac ellen (azt megelőzően a finn Akaa csapatát ejtette ki aranyjátszmában), így átkerült a második számú kontinentális klubsorozatnak számító CEV-kupába, amelyben az első fordulóban a belga Achel felülmúlta. Korábban többször indult a CEV- és a Challenge-kupában, de jelentősebb eredményt nem ért el. 

A Markus Hirczy irányította osztrák gárda elsősorban hazai játékosokra épül, mindössze két légiós tagja a keretnek, a francia Eldin Demirovic és a bosnyák Djordje Knezevic. A csapat az idény nyitányaként az USV Graz ellen megnyerte az osztrák Szuperkupát, igaz, a bajnoki rajton hazai pályán kikapott 3:0-ra az Aich/DOB-tól, de azóta a Sokol Wient, a Bisamberget és a Riedet is legyőzte. A kaposváriakra tehát nehéz, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat vár a második fordulóban.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK
Selejtező
2. forduló, 1. mérkőzés
18.00: FINO Kaposvár–TSV Raiffeisen Hartberg (osztrák)

 

Legfrissebb hírek

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
13 órája

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
13 órája

Férfi röplabda: magabiztosan nyertek az éllovasok

Röplabda
2026.11.01. 20:43

Kettős győzelemmel jutott tovább a Fino Kaposvár a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
2026.10.28. 22:20

Kettős győzelemmel jutna tovább a Kaposvár, Svájcban folytatja az UTE a nőknél

Röplabda
2026.10.28. 10:09

Férfi röplabda: a Fino megnyerte a PSE otthonában a forduló rangadóját

Röplabda
2026.10.24. 19:41

Jókay Zoltán: A tanítás az életem

Utánpótlássport
2026.10.23. 19:56

Súlyosan megsérült Hubicska Patrik válogatott röplabdázó térde

Röplabda
2026.10.22. 21:28