Barcelona: BL-résztvevőnek adták el fiatal csatárukat

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 08:51
null
Ferran Jutgla egyszer a spanyol bajnokságban is betalált (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona ötmillió euróért eladta Ferran Jutglát a belga bajnok FC Bruges-nek – számolt be róla hivatalos honlapján a katalán klub.

 

A 23 éves támadó 2021 nyarán igazolt az FC Barcelonához, hivatalosan a B-csapat keretéhez tartozott, de a felnőttegyüttest sújtó sérüléshullám miatt kilenc tétmérkőzésen a „nagyok” között is pályára léphetett, és két gólt szerzett. Jutgla a katalánok második csapatában 32 meccsen 19 találatig jutott ebben az idényben, ezzel gólkirályi címet nyert a spanyol harmadosztály 2-es csoportjában.

Az FC Barcelona közleménye szerint az FC Bruges ötmillió eurót fizetett a futballistáért, s ha később eladja, akkor a vételár 10 százaléka a katalán klubot illeti meg.

Jutglának a hírek szerint a spanyol élvonalból is volt ajánlata, a Bajnokok Ligája-szereplés miatt választotta a belga bajnok együttest.


Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
9 órája

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
11 órája

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06
Ezek is érdekelhetik