Osasuna: Camacho szerint Vadócz gólja akkora volt, mint egy ház

Vágólapra másolva!
2010.10.17. 21:26
José Antonio Camacho, az Osasuna vezetőedzője a Deportivo elleni gól nélküli döntetlen után keményen kritizálta a játékvezetőt, többek között azért, mert Vadócz Krisztián gólját les címén nem adta meg.

„A három pont megszerzéséért jöttünk, de számos dolog volt ellenünk. Dolgoznunk kell a játékunkon, de nem hagynak bennünket. Láttam egy akkora gólt, mint egy ház, valamint egy akkora büntetőt és egy kiállítást, mint egy ház. Hosszú ideig voltunk tíz emberrel, de ez nem látszott a játékunkon" – mondta Camacho.

„Még nem beszéltem Camunasszal a kiállításáról, de máshogy kezelnek minket. Más sárgát adni szabálytalanságokért, és más beszédért. De történtek érthetetlen dolgok, mint Vadócz meg nem adott gólja. A csapatom egyelőre nem tudja elhinni magáról, hogy bárkit meg tud verni. Ma számos helyzetünk volt, és az ellenfél kezezésénél büntetőt kellett volna ítélni és azonnal pirosat adni. Azt szeretném, ha nekem fújnának egyszer. Tizenegy meccse nem tudtunk betalálni idegenben, de fontos pontot szereztünk" – tette hozzá a mester, aki összeveszett egy újságíróval a sajtótájékoztatón.

A bíró teljesítményéről sok mindent elmond, hogy a Marca napilap internetes oldalának tudósításában a tízes skálán kettes osztályzatot adtak Miguel Ángel Pérez Lasa játékvezetőnek.

A meccsről írt cikkünket itt olvashatja.

Legfrissebb hírek

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
6 perce

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
17 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
21 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21
Ezek is érdekelhetik