Barcelona: a klub végleg magához láncolná Xavit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.25. 13:27
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona pályafutása végéig meg akarja tartani Xavi Hernandezt, a csapat világ- és Európa-bajnok irányítóját. Ivan Corretja, a 32 éves középpályás menedzsere azt mondta, a klub tárgyalni akar a futballistával arról, hogy az eredetileg 2014-ben lejáró szerződését meghosszabbítsa.

„Az eddigi megállapodások megkötésénél mindig egyetértettünk, azt gondolom, ezúttal sem lesz probléma – mondta Corretja az Esport3 katalán televíziónak. – A játékosnak mindig nagyon fontos tudnia, hogy a klub számít rá."

Xavi 11 éves korában csatlakozott a Barcelonához, a felnőtt gárdában 1998-ban mutatkozott be. A spanyol válogatott irányítója a gránátvörös-kékekkel háromszor nyert Bajnokok Ligáját, hatszor spanyol bajnoki címet, két alkalommal pedig a Király-kupát is elhódította.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik