Real: Heynckes a B-terv, menedzsere a Bernabéuban járt

Vágólapra másolva!
2013.05.22. 16:27
null
A spanyol klub a hetedik BEK/BL-serlegét gyűjtötte be a némettel (Fotó: Action Images)
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatánál B-tervvel készülnek arra az esetre, ha a kispadra mégsem tudnák megszerezni Carlo Ancelottit a PSG-től. Az olasz szakember után a sorban a Bayern München szakvezetője, Jupp Heynckes következik.

 

 

„Vissza Madridba? Hatvannyolc éves vagyok, azt gondolom, hogy elég volt” – nyilatkozta a lehetőségről Heynckes, aki az 1997–1998-as idényben már ült a Real kispadján, amely az ő irányításával diadalmaskodott a BL-ben – az volt a klub hetedik sikere a legrangosabb európai kupasorozatban –, ráadásként a spanyol Szuperkupában.

A MARCA SZAVAZÓINÁL IS
JUPP HEYNCKES A FAVORIT
A Marca spanyol sportnapilap internetes oldalán látható szavazás szerint a szurkolóknál is abszolút elsőbbséget élvez Heynckes (56 104 szavazat után 36.5 százalékot begyűjtve vezet), őt a Jürgen Klopp (19.1 százalék), Rafa Benítez (17.7 százalék), Míchel (15.1 százalék) trió követi, kis túlzással egymás nyakán. A listán szereplő Pepe Mel (5.9 százalék) és Alberto Toril (5.7 százalék) a szavazóknál sem igen rúg labdába.

A bajorokkal BL-fináléra és Német Kupa-döntőre készülő Heynckes már régen megnyerte övéivel a Bundesligát, helyét azonban átadni kényszerül a nyáron őt váltó Pep Guardiolának.

A madridiaktól hétfőn köszönt el José Mourinho – nagy valószínűséggel ő az angol Chelsea-hez tér vissza –, a Real első számú kiszemeltje a posztra az 53 éves Carlo Ancelotti. Az olasznak viszont élő szerződése van a francia PSG-vel, ahol a tulajdonos és a sportigazgató ragaszkodik a bajnokságot megnyerő trénerhez. Florentino Pérez madridi klubelnöknek nem áll szándékában alkudozni az edzőre, és a port sem akarja összerúgni Naszer al-Helafival, valamint a katari tulajdonos befolyásos családjával. Az a kapcsolat többet ér, akkor már inkább jöjjön egy másik edző...

A Heynckes ügyeit intéző menedzsert, Enrique Reyest mindenesetre látták kijönni múlt pénteken a Santiago Bernabéu Stadionból. Saját bevallása szerint az esti spanyol Király-kupa-döntőre szóló jegyekért ugrott csak be. Nehéz elhinni, hogy ilyen közjáték után másról nem esett szó. Bár akkor még valóban nem volt nyilvános, hogy szükség van a B-tervre, mert Ancelottihoz annyira ragaszkodnak Párizsban.

Heynckes a jövőjét illetően egyelőre lebegtet, többször nyilatkozott arról, hogy eljött az ideje a visszavonulásnak. Persze, még meggondolhatja magát, vagy meggyőzhetik az ellenkezőjéről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik