Betis: dán válogatott kapus érkezett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 12:10
A Real Betis kettő plusz egy éves szerződést kötött a dán labdarúgó-válogatott első számú hálóőrével, Stephan Andersennel. A sevillai klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott a 31 esztendős kapussal, aki legutóbb a francia élvonalban szereplő Évian játékosa volt.

„Remek lehetőség számomra, hogy a Betishez igazolhattam, így pályafutásom során első ízben Spanyolországban is kipróbálhatom magam. Ráadásul egy kiváló idényt követően az Európa-ligában is bizonyíthatunk" – nyilatkozta a kapuvédő, aki korábban Angliában és Franciaországban légióskodott.

Andersen a 2004-es és a 2012-es Európa-bajnokságon, valamint a 2010-es világbajnokságon is a dán keret tagja volt, 21-szeres válogatott. A Betis a hetedik helyen zárt a spanyol bajnokság 2012–2013-as idényében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik