Spanyolország: Del Bosque folytatja - szóban megegyeztek vele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.15. 17:08
A hivatalos megállapodásra még várni kell ugyan, ám szóban már megegyezett egymással a közös munka folytatásáról a Spanyol Labdarúgó-szövetség és a válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque. Ennek értelmében a szakember a 2016-os Európa-bajnokság végéig irányíthatja a nemzeti együttest.

A hír sehol a világon nem csaphatta ki a biztosítékot, amint arról egy hete az As információjára hivatkozva beszámoltunk: a szövetség elöljárói újabb két évre szóló szerződést ajánlottak a trénernek, aki már akkor nyitott volt a folytatásra. Ezúttal legalább szóban felvállalták, hogy nem hivatalosan már egyezségre jutottak.amint arról egy hete az As információjára hivatkozva beszámoltunk: a szövetség elöljárói újabb két évre szóló szerződést ajánlottak a trénernek, aki már akkor nyitott volt a folytatásra. Ezúttal legalább szóban felvállalták, hogy nem hivatalosan már egyezségre jutottak.

„A világbajnokság előtt megkötjük a szerződést, mert most még nem hivatalos a megállapodás – mondta Jorge Pérez, a szövetség főtitkára. – Már beszéltünk Del Bosquéval, és minden nagyon világos. Egyetlen egy dolog maradt nyitva: mikor lesz aláírva a megállapodás. Az elkövetkezendő hónapok során sort kerítünk erre is.”

A 62 éves Del Bosque 81 meccsen irányította eddig a spanyolokat (ma Grúzia ellen otthon játszanak vb-selejtezőt, egy pont is elég nekik az elsőséghez és az automatikus kvalifikációhoz), nála többször egyetlen szakember sem ült a válogatott kispadján. Nyert együttesével vb-t (2010), majd Eb-t (2012). Ráadásul a szövetségi kapitányok közöl övé a legjobb mérleg a spanyol együttesnél: 66 győzelem mellett csupán 8-szor játszott döntetlent, és 7-szer kapott ki vele a válogatott, a gólkülönbség pedig szintén elképesztő, 199 szerzett gól mellett csak 54-et kapott a gárda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik