A Messi nélkül tanácstalan Barcát a padlóra küldte a Bilbao

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.01. 20:56
null
A Bilbao nagyot küzdött, és legyőzte a Barcelonát (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 15. fordulójában a Lionel Messit és Víctor Valdést nélkülöző Barcelona hatalmas meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedett az Athletic Bilbaótól.

A Bajnokok Ligájában az Ajaxtól a szezonbeli első vereségét elszenvedő Barcelona az újjáépített San Mamesben még veretlen Athletic Bilbao ellen szeretett volna javítani.

A baszkok sok jóra nem számíthattak, a Barca elleni legutóbbi 23 bajnokijukból mindössze egyet tudtak megnyerni (emellett 7 döntetlennel, 15 pedig Bilbao-vereséggel zárult). A legutóbbi győzelmüket 2006 májusában ünnepelhették, akkor 3–1-re diadalmaskodtak a gránátvörös-kékek felett.

Ennek ellenére a hazaiak nagyon lelkesen kezdtek és az első pár percben sikerült is a saját kapujuk elé szegezni a gránátvörös-kékeket. A nagy lendület persze nem tartott sokáig, Neymarék hamar eszméltek, és visszaszorították saját térfelükre a piros-fehéreket.

Ezt követően minden tekintetben kiegyenlített játékot láthattunk, támadott a Barca és az Athletic is, és bár gól az első játékrészben nem született, mindkét együttesnek akadtak jó periódusai és gólszerzési lehetőségei, így végül hat-hat lövéssel zárták az első játékrészt.

A szünet után sem hagyott alább a baszkok lelkesedése, és ennek az eredménye is meglett, egy nagyszerű kontra után a 70. percben a vezetést is megszerezték. Susaeta adott középre jobbról, középen, az ötösre bevetődő Muniain pedig még be tudta pöckölni a kimozduló Pinto mellett a labdát a kapuba. 1–0

Munain belőtte, a San Mames ünnepelt (Fotó: Reuters)
Munain belőtte, a San Mames ünnepelt (Fotó: Reuters)

A gól teljesen megzavarta a vendégeket, és egy perccel később, a sokadszorra helyzetbe kerülő Toquero akár végleg is eldönthette volna a meccset, de Pinto hatalmas védésével átmenetileg életben tartotta a katalánok reményeit.

Csodát azonban már a spanyol kapus sem tudott tenni, a Messi nélkül szenvedő katalánok pedig ezt követően szinte helyzetet sem tudtak kialakítani, így az eredmény sem változott, a Bilbao hatalmas meglepetésre 1–0-ra nyerni tudott.

A Barcelona így már sorozatban két mérkőzésen szenvedett vereséget – 2009 óta először kapott ki a katalán csapat egymás után kétszer úgy, hogy egyik legyőzője sem ősi riválisa, a Real Madrid volt.

IKER MUNIAIN GÓLJA



SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
15. FORDULÓ
Athletic Bilbao–FC Barcelona 1–0 (Muniain 70.)
KORÁBBAN
Granada–Sevilla 1–2
(Brahimi 61. – 11-esből, ill. Bacca 23., Gameiro 87.)
Betis–Rayo Vallecano 2–2
(Amaya 27., Verdú 81., ill. Bueno 51., 91.)
Valencia–Osasuan 3–0 (Jonas 45., 48., 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 15 13 1 1 42–9 +33 40
2. Atlético Madrid 15 13 1 1 40–9 +31 40
3. Real Madrid 15 12 1 2 44–17 +27 37
4. Athletic Bilbao 15 9 2 4 23–19 +4 29
5. Villarreal 15 8 4 3 25–14 +11 28
6. Real Sociedad 15 6 5 4 25–21 +4 23
7. Getafe 15 7 2 6 18–21 –3 23
8. Sevilla 15 6 4 5 29–27 +2 22
9. Valencia 15 6 2 7 21–23 –2 20
10. Espanyol 15 5 3 7 18–21 –3 18
11. Elche 15 4 5 6 15–20 –5 17
12. Granada 15 5 2 8 12–19 –7 17
13. Levante 15 4 5 6 13–21 –8 17
14. Celta Vigo 15 4 3 8 20–22 –2 15
15. Málaga 15 3 5 7 16–22 –6 14
16. Osasuna 15 4 1 10 11–25 –14 13
17. Rayo Vallecano 15 4 1 10 14–36 –22 13
18. Valladolid 15 2 6 7 16–25 –9 12
19. Almería 15 3 3 9 16–31 –15 12
20. Betis 15 2 4 9 14–30 –16 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik