Real: az Arsenal lemondott Casillasról, de Moratát vinné

Vágólapra másolva!
2014.06.10. 09:18
null
Casillas a vb-címvédő válogatottban élvezi a kapitány feltétlen bizalmát (Fotó: Reuters)
Angol sajtóhírek szerint az Arsenal labdarúgócsapata lemondott Iker Casillas megszerzéséről, viszont a Real Madrid másik labdarúgójáért, a nyári átigazolási piacon igen kapósnak ígérkező Álvaró Moratáért harcba száll a többi kérővel.

 

A címvédő spanyol válogatottal a vb-rajtra készülő Casillas klubjában a BL-ben és a Király-kupában védhetett a szezonban, miután Carlo Ancelotti vezetőedzőnél a bajnokságban Diego López számított a madridiak első számú kapusának. A 33 éves Casillas érthetően nem volt túl boldog a helyzettől – vb-aranyéremmel, két Eb-győzelemmel és megannyi klubsikerrel a háta mögött ez érthető –, de hiába a tömeges érdeklődés, nem áll szándékában elhagyni a klubot. Ezt párja, a tévériporter Sara Carbonero nyilatkozata is alátámasztotta, aki azt mondta, hogy a jövője Madridhoz köti, ahol most is él. A sorok között olvasva ez azt is jelenti, hogy Casillas pedig aligha vált klubot és országot úgy, hogy külön költözik a családjától.

A 21 éves Morata előtt azonban még bőven ott az élet, és egy ígéretes pályafutás. Bár a támadó 23 bajnokin léphetett pályára a szezonban – és szerzett nyolc gólt –, többnyire a kispadról szállt be, kiegészítő embernek számít a kiforrt klasszisok árnyékában. Több neves klubhoz – Internazionale, Juventus, Tottenham Hotspur – hasonlóan a gőzerővel csatárt kereső Arsenal érdeklődését is felkeltette, és a londoniak készek versenyre kelni érte az átigazolási piacon. A Real elsősorban kölcsönadásban gondolkodik Morata fejlődése érdekében, aki az Atléticót és a Getafét korábban már így járta meg.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
5 órája

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
6 órája

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
7 órája

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
9 órája

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
9 órája

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
9 órája

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
14 órája

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
20 órája
Ezek is érdekelhetik