Barca: Xavi Amerikába mehet, Cuencával szerződést bontottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.10. 14:49
Spanyol sajtóértesülések szerint mégsem Katarban, hanem az Egyesült Államokban folytathatja pályafutását Xavi, a Barcelona világ- és Európa-bajnok középpályása, aki a David Villát szerződtető és Frank Lampard iránt is érdeklődő New York City FC-hez igazolhat.

A 34 éves játékmester sorsa már hetek óta a levegőben lóg. A Barcelonával ugyan 2016 nyaráig szerződésben áll, de a spanyol sajtó feltételezése szerint a katalánok elengedhetik.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes középpályás iránt eleinte Katarból érdeklődtek – többek között a Michael Laudrup irányította Lehvija is foglalkoztatná –, ám az utóbbi időben megrekedtek a tárgyalások a közel-keleti csapatokkal.

Xavi és Villa jövőre ismét csapattársak lehetnek (Fotó: Reuters, archív)
Xavi és Villa jövőre ismét csapattársak lehetnek (Fotó: Reuters, archív)

A spanyol irányító figyelme ezek után az Egyesült Államok felé irányulhat. A tengerentúli együttesek közül a New York Red Bulls, a Seattle Sounders, valamint a David Villát már megszerző és Frank Lampardot is megkörnyékező New York City FC is szívesen látná a soraiban.

Az első lépéseket állítólag az utóbbi klub tette meg Xavi szerződtetését illetően, hiszen májusban Ferran Soriano, a New York-i egyesület résztulajdonosának, a Manchester Citynek a vezérigazgatója személyesen egyeztetett a játékossal. A spanyol csatár megszerzése és az angol középpályás (esetleges) szerződtetése után viszont nem biztos, hogy beleférne a költségvetésbe a Barcelona karmesterének a fizetése.

A Radio Catalunya értesülései szerint Xavi a következő napokban dönt a jövőjéről. A New York City FC 2015-ben kapcsolódik be az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) küzdelmeibe.

A katalánokhoz kapcsolódó hír, hogy felbontották Isaac Cuenca 2015-ben lejáró szerződését. A 23 esztendős szélső 2011 októberében debütált a Barcelona első csapatában, amelyben 30 alkalommal lépett pályára, de 2012 nyara óta szinte folyamatosan sérülések hátráltatják. Az Ajaxnak is kölcsönadott szélső alighanem a spanyol élvonalba visszajutó Deportivóban folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
6 órája

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 14:36

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 08:40

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05
Ezek is érdekelhetik