Real Madrid: „C. Ronaldót csak egymilliárd euróért vihetik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.12. 14:52
Jorge Mendes, Cristiano Ronaldo menedzsere elmondta, őt mostanában senki sem kereste a portugál átigazolásának ügyében.

Bár CR-t az utóbbi hónapokban többször is hírbe hozták korábbi egyesületével, a Manchester Uniteddel, Jorge Mendes azonban elmondta, ügyfele imádja Madridot, és esze ágában sincs távoznia, a királyiaknál akarja befejezni pályafutását.
ügyfele imádja Madridot, és esze ágában sincs távoznia, a királyiaknál akarja befejezni pályafutását.

C. Ronaldo menedzsere újra vallott, és elismerte, régóta nem kereste senki a portugál átigazolásának ügyében.

„Az utóbbi időben senki sem keresett Cristiano Ronaldo szerződtetésével kapcsolatban. Nem vagyok meglepve, hiszen a madridiak nemrég egymilliárd euróban állapították meg a kivásárlási árát, csak azzal tárgyalunk, aki ezt ki tudja fizetni…" – mondta az AS-nek a blancók hetesének menedzsere.

Bár a madridi klub nem reagált Mendes kijelentésére, ha a játékosügynök kijelentése igaz, könnyen lehet, hogy Cristiano Ronaldo valóban Madridból megy „nyugdíjba".

Legfrissebb hírek

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
52 perce

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
6 órája

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Folytatódik az adok-kapok: Ancelotti válaszolt Tebasnak, aki visszaszólt az olasz edzőnek

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 14:57
Ezek is érdekelhetik