Barcelona: Mourinho ül a padra, ha elnököt váltanak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.07. 19:40
null
Pikáns ígéret – Laporta Mourinhóval kampányol? (Fotó: Reuters, archív)
Angol sajtóhírek Joan Laporta egy egészen váratlan húzásra készül: ha újra megválasztják a Barcelona labdarúgócsapatának elnökének, megpróbálja elcsábítani José Mourinhót.

A gránátvörös-kékek 38. elnöke, Joan Laporta 2003 és 2010 között tevékenykedett a Barca első embereként. Egybehangzó sajtóhírek szerint a barcelonai egyetemen végzett ügyvéd vissza akar térni a katalánokhoz, és minden követ megmozgat, hogy megválasszák.

„Nem zárom ki a visszatérést, hiányzik a Barca" – mondta korábban Laporta.

Nem ritka, hogy ilyenkor meglepőbbnél meglepőbb ígéreteket szórnak el a jelöltek, Laporta legutóbb megválasztása előtt állította, lecsap David Beckhamre – erre természetesen nem került sor.

Az angolok szerint most egy még ennél is érdekesebb névvel szerezné meg a szavazatokat Laporta: a korábbi elnök a Chelsea menedzserét, José Mourinhót csábítaná Barcelonába.

Egyelőre természetesen nem erősítették meg a felek a „Mou-műveletet", de a drukkerek az interneten máris lázadoznak.

Ismerve Mourinho és a Barca viszonyát, érthető, hogy a fanatikusok miért nem örülnének az edzőváltásnak. A portugál mester többször éles kritikával illette a katalánokat a Real Madrid edzőjeként, ráadásul mióta 2012-ben Tito Vilanova szemébe nyúlt a Spanyol Szuperkupa döntőjében, közutálatnak „örvend” Barcelonában.

Legfrissebb hírek

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
54 perce

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
6 órája

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21
Ezek is érdekelhetik