Aranylabda: Messi mágikus, C. Ronaldo nem - Ronaldinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 08:49
Ronaldinho, a pályafutása alatt az FC Barcelonában is játszó brazil zseni elárulta, nála korábbi társa, Lionel Messi a befutó az Aranylabda-szavazáson.

„Cristiano Ronaldo nagyszerű, összetett játékos, de Messi egyszerűen jobb nála, ő mágikus. Emlékszem, mi, játékosok kértük meg annak idején Frank Rijkaardot, hogy Messi velünk edzhessen az első csapatnál, mert már akkor látszott, milyen elképesztő futballista válhat belőle” – mondta a jelenleg Mexikóban futballozó Ronaldinho az El Enganche hasábjain, majd arról is beszélt, ő hogy került a katalánokhoz.Ronaldinho az El Enganche hasábjain, majd arról is beszélt, ő hogy került a katalánokhoz.

„Minden olyan gyorsan történt. Barátom, Sandro Rosell az elnökválasztás előtt megkérdezte, ha ő lenne a Barca első embere, lenne-e kedvem átigazolni. Azt mondtam, természetesen. Ezt követően megkeresett a Manchester United, mindenben megegyeztünk, ám a szerződés szignózása előtti utolsó pillanatban felhívott Rosell, onnantól pedig felpörögtek az események. Amikor aláírtam, nem éreztem nyomást, hatalmas megtiszteltetés volt, hogy Romário, Ronaldo és Rivaldo után én is itt játszhattam, imádtam minden pillanatát” – tette hozzá a jelenleg a Querétaro FC-t erősítő cselkirály, aki sajtóhírek szerint hamarosan Angolában köthet ki.

SZAVAZÁS

Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Manuel Neuer maradt versenyben az Aranylabdáért. Ön kinek adná a kitüntetést?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik