Barca: Afellay viselkedése a szerződésbontásra ad okot?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.22. 20:49
A görög bajnoki címvédő Olympiakosz a hírek szerint felbontaná a Barcelonától kölcsönkapott Ibrahim Afellay szerződését, aki a Panioniosz elleni mérkőzésen haragította magára a klubvezetőket és a szakmai stábot.

A december 17-én rendezett találkozón Afellayt a 62. percben lecserélte Míchel vezetőedző. A holland válogatott középpályás nem örült a döntésnek, és a spanyol szakember engedélye nélkül az öltözőbe viharzott.

A 28 esztendős játékost ezt követően a Kalloni elleni bajnokira nem nevezték, januárban pedig szeretnék felbontani a kölcsönszerződését, mert nincsenek megelégedve a magatartásával.

„Afellay még mindig olyan, mint egy gyerek. Ha nem változtat a hozzáállásán, nemcsak nálunk, de más klubnál is problémái lesznek” – mondta Míchel.

A szezon végéig kölcsönadott Afellay – aki ebben az idényben 14 tétmérkőzésen négy gólt és két gólpasszt jegyzett – megállapodása a nyáron Barcelonában is lejár, tehát egyelőre bizonytalan a jövője. Ha a katalánok a télen visszakapnák a hollandot, minden bizonnyal nem tartanának igényt a szolgálataira, hiszen mezszámot sem osztottak neki erre az idényre.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
23 órája

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
Tegnap, 22:45

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Lamine Yamal: Mi vagyunk jelenleg a BL legnagyobb esélyesei

Bajnokok Ligája
2025.03.18. 17:35
Ezek is érdekelhetik