Barcelona: kiderült, Neymar mivel kosarazta ki a Cityt

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 10:10
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétfői sorsolása egy párba kényszerítette a Barcelonát és a Manchester Cityt, ami újra felszínre hozta a City és a végül a katalán csapatba igazoló Neymar korábbi tárgyalásait. A Daily Telegraph az elmaradt szerződtetés okait boncolgatta.

Az angol lap szerint Neymar és képviselői kötötték az ebet a karóhoz, hogy márpedig a brazil játékosnak speciális futballcipőre lesz szüksége ahhoz, hogy „az angol pályák sáros talaján” érvényesülhessen.

Mivel a képtelennek tűnő érvelés visszatérő motívuma volt a hosszú időn át tartó tárgyalásoknak, egy idő után a City vezetői levonták a tanulságot: ez egyértelmű jele annak, hogy Neymar nem hozzájuk, hanem az érte szintén versengő Barcelonába akar igazolni – és letettek a szerződtetéséről.

Mint ismert, 2013 nyarán Neymar 71 millió font ellenében igazolt a katalán csapatba, és az ügylet körüli viharok később Sandro Rosell klubelnök lemondásához vezettek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik