Barca: csatárt akarnak a télen, ismert a jelöltek névsora

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 16:06
null
Álvaro Negredo is a Barcelona célkeresztjében? (Fotó: Reuters, archív)
Spanyol sajtóértesülések szerint a Barcelona labdarúgócsapata rutinos és viszonylag olcsó csatárral erősítené meg a keretét a téli átigazolási időszakban.

 

A katalán együttes januártól már a nyáron megvásárolt Aleix Vidalra és Arda Turanra is számíthat, a spanyol sportsajtóban azonban hetek óta tartja magát a pletyka, mely szerint a Luis Enrique vezette szakmai stáb egy újabb támadót is el tudna képzelni az együttesben.

Nyílt titok, hogy a Celta Vigo spanyol válogatott szélsője, Nolito szerepel a Barcelona kiszemeltjei között, a Sport azonban csütörtökön további jelöltekről számolt be.

A spanyol sportnapilap úgy tudja, a gránátvörös-kékek a télen tapasztalt csatárral erősítenének, aki beletörődik a másodhegedűs szerepébe, és a vételára nem haladja meg a tízmillió eurót. Ezeknek a kritériumoknak Dirk Kuyt, Jonatan Soriano, Sergio García és Álvaro Negredo is megfelel, utóbbi két játékosnak ráadásul jócskán van spanyol élvonalbeli tapasztalata, míg Soriano 2009 és 2012 között ontotta a gólokat a Barcelona B-ben.

A Sport a cikkében Bafétimbi Gomis, Jermain Defoe, Paolo Guerrero és Lucas Barrios nevét is megemlíti, de az ő megszerzésük aligha kerül szóba a katalánoknál.

Legfrissebb hírek

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
6 órája

Csapatot talált magának a Fehérvártól elküldött támadó

Minden más foci
6 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
12 órája

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05
Ezek is érdekelhetik