Real: Benzemának ismét meggyűlt a baja a rendőrökkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.31. 11:22
null
Benzema négy keréken gyakran kerül bajba (Fotó: Instagram)
Spanyol sajtóértesülések szerint Karim Benzema, a Real Madrid csatára csütörtök este érvényes jogosítvány nélkül vezetett. Rendőrök állították meg a francia támadót, miután gyorsan hajtott és szabálytalanul fordult meg egy madridi vasútállomás közelében.

 

Miután a rendőrök megállapították, hogy Benzema érvényes jogosítvány nélkül ül a volán mögött, megbüntették, járművét pedig elkobozták – írja a Marca.

Benzema ennek ellenére pénteken autóval érkezett a Real Madrid edzésére, az őt kérdező riportereknek azt mondta, rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel.

A Cadena SER rádió pénteken már arról számolt be, hogy Benzemának november 21-én, a szezon első el Clásicójának (a Barcelona és a Real Madrid összecsapásának) napján kell megjelennie a bíróságon.

Benzemát 2013 februárjában 18 ezer euróra büntették, miután 200 km/h-val száguldozott Madrid külvárosában, miközben 100 km/h volt a megengedett maximális sebesség. 2015 májusában szintén a jogosítványával volt probléma, amikor megállították a rendőrök egy madridi reptér közelében.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:16

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Lamine Yamal: Mi vagyunk jelenleg a BL legnagyobb esélyesei

Bajnokok Ligája
2025.03.18. 17:35
Ezek is érdekelhetik