La Liga: korábbi Barca-edző váltja a hirtelen lemondott trénert?

Vágólapra másolva!
2015.11.30. 16:45
Mint ismert, lemondott a Valencia labdarúgócsapatának edzője. A 41 éves portugál szakember – teljes nevén Nuno Espirito Santo – azt követően távozott posztjáról, hogy együttese 1–0-ra kikapott vasárnap a Sevilla vendégeként. Spanyol médiaértesülések szerint a korábban a Barcelonát irányító holland Frank Rijkaard vagy a dán Michael Laudrup lehet Nuno utódja, az új vezetőedző kijelöléséig a portugál tréner eddigi segítője, Phil Neville irányítja a csapat edzéseit.

Nuno – aki játékosként többek között a Deportivo La Corunában és a Portóban is szerepelt – tavaly nyáron vette át a Valencia vezetését, amelyet a negyedik helyig vezetett a bajnokságban. A mostani idényben azonban a csapat 19 ponttal mindössze a kilencedik helyen áll 13 fordulót követően.

A Bajnokok Ligájában múlt kedden kikapott a már továbbjutott Zenittől, így az utolsó forduló előtt a harmadik, Európa-liga-szereplésre jogosító pozícióban áll csoportjában, egy ponttal lemaradva a második Genttől.

 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12
Ezek is érdekelhetik