Barca: poénnak indult, nem sokkal később valósággá vált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.22. 13:05
A címvédő Barcelona hazai pályán 7–0-ra legyőzte a harmadosztályú Hérculest a spanyol Király-kupában a legjobb 16 közé jutásért rendezett párharc visszavágóján, ezzel 8–1-es összesítéssel továbbjutott. A katalánoknál mesterhármast ért el Arda Turan, aki aligha gondolta komolyan, hogy a harmadik gólja előtt elsütött poénja néhány másodperccel később valóra válik.

A 88. percben, 6–0-s állásnál szöglethez készülődtek a hazaiak. A mellékelt felvételen nem, de az élő képen látható volt, hogy Ivan Rakitic és Arda Turan a szájukat eltakarva kedélyesen diskurált egymással, miközben a szögletzászló felé sétáltak, majd a horvát középpályás középre ívelte a labdát.

A meccs után Rakitic elárulta, mi hangzott el kettejük között a szögletet megelőző pillanatokban.

„A szöglet előtt Arda azt mondta nekem: »Tesó, passzold le nekem a labdát, triplázni akarok«. Tíz másodperccel később sikerült neki” – emlékezett vissza Rakitic.



Arda Turan ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 11 találatnál jár, ami több, mint a legjobb idényében (9) az Atlético Madridnál.

Legfrissebb hírek

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:19

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28
Ezek is érdekelhetik