Sevilla: újabb argentin válogatott középpályás érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 15:22
A spanyol élvonalbeli Sevilla bejelentette Guido Pizarro szerződtetését.

A 27 esztendős egyszeres argentin válogatott középpályás négyéves szerződést kötött új klubjával. Pizarro hazájában a Lanúsban lett profi labdarúgó, 2013-ban pedig a mexikói Tigreshez igazolt, amellyel két bajnoki címet és egy Mexikói Kupát nyert.

Az idei CONCACAF Bajnokok Ligája-döntő visszavágóján – amelyen a Tigres 1–0-ra kikapott a Pachucától – Pizarro piros lapot kapott. Csapata sorozatban három nemzetközi döntőt bukott el: 2015-ben kikapott a Libertadores-kupa fináléjában a River Plate-től, tavaly a Club América jobbnak bizonyult nála a CONCACAF BL-döntőben, idén pedig a Pachuca tréfálta meg az ötszörös mexikói bajnok együttest.

Pizarro – aki a hírek szerint hatmillió euróért váltott klubot – a Sevilla második nyári szerzeménye az ugyancsak argentin Éver Banega után – igaz, az andalúziai együttes korábban bejelentette, megegyezett Jordan Amavi (Aston Villa) és Luis Muriel (Sampdoria) klubjával is.

Legfrissebb hírek

A duplázó Mbappé vezérletével a Real Madrid legyűrte a Leganést

Spanyol labdarúgás
4 órája

Nikitscher nem játszott, kikapott a Real Sociedadtól is a Valladolid, Barcelonában ikszelt az Atlético

Spanyol labdarúgás
9 órája

A La Liga elnöke ismét odaszúrt Carlo Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 15:16

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 14:38

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 11:23

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 08:56

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56
Ezek is érdekelhetik