La Liga: visszatért Spanyolországba a Real Madrid korábbi szélsője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 20:32
A Real Betis a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2018–2019-es évad végéig kölcsönvette a francia Paris Saint-Germaintől Jesét, aki a jelenlegi kiírásban csupán egyetlen percet töltött tétmérkőzésen a pályán.

Jesé a Real Madridban nevelkedett, 2011 és 2016 között 63 meccsen lépett pályára a felnőttek között és 13 gólig jutott. 2016 nyarán a Paris Saint-Germain 25 millió euróért szerződtette őt, ám fél év után kölcsönadta a Las Palmasnak. Jesé a Real Madridban nevelkedett, 2011 és 2016 között 63 meccsen lépett pályára a felnőttek között és 13 gólig jutott. 2016 nyarán a Paris Saint-Germain 25 millió euróért szerződtette őt, ám fél év után kölcsönadta a Las Palmasnak.

A spanyol szélső később a Stoke Cityhez került, amellyel 2017–2018-ban kiesett az angol élvonalból, 13 bajnokin pedig csak egy gólt szerzett.

Ezt követően tért vissza Párizsba, ahol az ősszel egyáltalán nem jutott szóhoz, az egész idényben egyetlen mérkőzés és egyetlen játékperc fűződik a nevéhez. A múlt heti, Strasbourg elleni Francia Kupa-mérkőzésen cserélték be – a hosszabbításban, egyetlen percre.

A kölcsönszerződés egyelőre 2019 nyaráig szól, a hivatalos bejelentés nem tér ki arra, hogy a Betisnek lesz-e opciós joga a 25 éves labdarúgó megszerzésére ezt követően vagy sem.

Real Betis Balompié on Twitter

OFICIAL | El #RealBetis incorpora a sus filas a Jesé Rodríguez https://t.co/fkjiN1DULs #Jesé2019



Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
7 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
Tegnap, 20:25

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
Tegnap, 8:10

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13
Ezek is érdekelhetik