Real: 180 millió euróért érkezhet a Dortmund szélsője – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.25. 10:17
null
A Bild szerint Sancho is a Real Madrid célkeresztjében van (Fotó: AFP)
A Bild információi szerint a Real Madrid a nyáron újabb ajánlatot tesz a Borussia Dortmund angol válogatott szélsőjéért, Jadon Sanchóért, aki akár 180 millió eurót is megérhet Zinédine Zidane csapatának.

A spanyol As hozzáteszi, Sancho érkezésére akkor van a legnagyobb esély, ha a Real meg tud válni Gareth Bale-től, akiért elsősorban Angliából várnak ajánlatokat.

Sancho 2017 nyarán érkezett a Manchester Citytől a dortmundi együtteshez. Az angol utánpótlás-válogatott szélsőt hazája egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon, erre a jelenlegi idényben rá is szolgál: 30 bajnokin 11 gólt szerzett, valamint 16 gólpasszt jegyeznek a neve mellett.

A Bild ugyanakkor idézi Sancho csapattársát, Marco Reust, aki amondó, a következő szezonra még biztos velük marad a 19 éves labdarúgó. Hogy utána mi lesz, az már más kérdés.

Az angol szélső 2018 végén hosszabbított Dortmundban, a jelenlegi szerződése 2022 nyaráig szól.

Nem Sancho az egyetlen Real-kiszemelt, aki a Bundesligában játszik, néhány nappal ezelőtt a Frankfurt sportigazgatója, Fredi Bobic beszélt arról, egyáltalán nem alaptalanok a Luka Joviccsal kapcsolatos pletykák.

Legfrissebb hírek

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
12 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
14 órája

Lewandowski: Ez a mérkőzés jó tanulság minden fiatal játékosnak, a BL-ben nem elég 90 százalék

Bajnokok Ligája
17 órája

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:00

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Lewandowski a combizmát fájlalta, kihagyhatja a Dortmund elleni mérkőzést – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 12:46

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30
Ezek is érdekelhetik