La Liga: 200 millió eurós bevételkieséssel számol az Atlético Madrid

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.13. 13:49
null
Diego Simeonét és csapatát jelentős anyagi veszteség érheti (Fotó: AFP)
Jelentősen megkurtított költségvetéssel kénytelenek számolni az Atlético Madridnál a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt – írta szerdán az AS sportlap a Bajnokok Ligájában érdekelt spanyol futballcsapat kilátásait elemezve.

 

Jelenleg 500 millió eurós a büdzséje a fővárosi klubnak, de ha az együttes sikertelen BL-szezont zár, akár 200 millióval is csökkenhet a 2020–2021-es idényben rendelkezésre álló pénz.

A veszteségek jelentős mértékben abból fakadnak, hogy ha újraindul is a futballszezon, a meccseket akkor is jó ideig zárt kapuk mögött, nézők – így bevétel – nélkül rendezik, mivel pedig a fő jövedelemforrás a televíziós jogokból származik, a közvetítések eddigi elmaradása is súlyos summáktól fosztja meg az Atléticót.

Az AS cikke szerint a válságkezelés részeként az első csapatnál 10 százalékkal már csökkentették a játékosfizetéseket ebben a szezonban, és a következő idényben további 20 százalékos mérséklés várható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik