Spanyolország: Iniesta szoboravatóját egy évvel elhalasztották

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 11:38
null
Andrés Iniesta döntötte el a 2010-es világbajnoki finálét (Fotó: AFP)
Andrés Iniesta, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok spanyol futballista szobrának felavatását a szülőhelyéhez közeli Albacetében egy évvel későbbre, jövő júliusra halasztották a Marca beszámolója szerint.

 

A madridi sportnapilap azt írta, hogy a 2010-es vb-győzelem emlékére tervezték a következő hónapban átadni a spanyol labdarúgás kiemelkedő alakját megörökítő alkotást, ám az évforduló dacára a július 10-i időpont módosítása mellett döntöttek, tekintettel a Spanyolországban is rengeteg áldozatot szedő koronavírus-járványra.

Iniesta, aki 1996-tól nevelkedett az FC Barcelona utánpótlás-akadémiáján, a La Masián, 22 éven át szolgálta a katalán klubot, amelynek színeiben 32 különböző címet, közte négy Bajnokok Ligája-elsőséget szerzett, s vált minden idők legtöbb trófeát elnyert spanyol labdarúgójává.

A 36 éves irányító középpályás 2018-ban köszönt el a Barcától, s igazolt át a japán Vissel Kobe együtteséhez, amelynek jelenleg is aktív játékosa. Az FC Barcelonában 674 tétmérkőzést játszott, s 57 gól fűződik a nevéhez, míg a spanyol válogatottban 131 alkalommal jutott szóhoz, és 13-szor volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04

Yamal sérült lábáról posztolva üzent a játékvezetőnek – KÉP

Spanyol labdarúgás
2025.02.23. 10:08
Ezek is érdekelhetik