Barcelona: elvi megegyezés született a játékosokkal a bércsökkentésről – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 09:57
null
Fontos lépés lehet a mostani az FC Barcelona anyagi helyzetének helyreállításában (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetősége megegyezett a játékosokkal a fizetések csökkentéséről, amivel az egyesület 122 millió eurót spórol meg – olvasható a katalán klub hivatalos honlapján.

 

A megállapodás részeként a futballistáknak járó 50 millió eurós bónusz kifizetését is elhalasztották a következő három évre.

Az FC Barcelona közleménye kiemeli, az elvi egyezséget a játékosoknak és a technikai vezetőknek a következő napokban még meg kell erősíteniük.

A klub eredetileg 190 millió eurót szeretett volna megspórolni a bérek csökkentésével, de sikerként könyveli el a mostani megállapodást is, amely – az FC Barcelona megfogalmazása szerint – fordulópontja lehet a jelenlegi gazdasági helyzet megváltoztatásának.

Mint arról korábban beszámoltunk, ha a katalán egylet nem tudott volna megegyezni a játékosokkal a jövedelmek redukálásáról, akkor csődközeli helyzetbe kerülhetett volna.


Legfrissebb hírek

La Liga: mozgalmas első félidő után győzött a Villarreal a Getafe vendégeként

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kylian Mbappé: Cristiano Ronaldo rengeteg tanácsot ad nekem

Spanyol labdarúgás
7 órája

A duplázó Mbappé vezérletével a Real Madrid legyűrte a Leganést

Spanyol labdarúgás
18 órája

Nikitscher nem játszott, kikapott a Real Sociedadtól is a Valladolid, Barcelonában ikszelt az Atlético

Spanyol labdarúgás
23 órája

A La Liga elnöke ismét odaszúrt Carlo Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:21

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 15:16

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 14:38

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 11:23
Ezek is érdekelhetik