Barca: 50 év után újra a Camp Nouban játszik a női csapat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 18:10
null
Alighanem nagy élmény lesz majd a barcelonai hölgyeknek a Camp Nouban futballozniuk – még üres lelátók előtt is (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona női labdarúgócsapata január 6-án a Camp Nouban fogadja a városi rivális Espanyolt a spanyol bajnokságban – számolt be róla a gránátvörös-kék klub a hivatalos honlapján.

 

Ez azért nagy szó, mert a Barcelona női együttese sosem játszott még a Camp Nouban azóta, hogy a szakosztály profi keretek között működik; a hölgyek 2019 óta a B-csapat otthonául is szolgáló Johann Cruyff Stadionban vívják a hazai mérkőzéseiket.

Az Espanyol elleni január 6-i találkozó Camp Nouban történő megrendezésével a Barcelona egy 50 évvel ezelőtti találkozónak kíván emléket állítani: 1970. december 25-én ugyancsak a legendás stadionban került sor a Barca női együttesének elődje, a Selecció Ciutat Barcelona első nem hivatalos összecsapására az Unió Esportiva Centelles ellen – de a női csapat ekkor még sem a klub nevét, sem a színeit nem viselte.

Az FC Barcelona női gárdája 2015 óta működik profi szinten. Azóta a hölgyek egy bajnoki címet és két Királyné-kupát nyertek, a Bajnokok Ligájában 2019-ben Budapesten döntőt játszottak (a Lyonnal szemben 4–1-es vereséget szenvedtek), ebben a szezonban pedig még hibátlanok a spanyol bajnokságban (nyolc meccs, nyolc győzelem, 45–1-es gólkülönbség).


Legfrissebb hírek

Otthon botlott az éllovas ETO a női NB I tavaszi nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 17:34

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Szombaton kezdődik a női NB I tavaszi idénye

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:43

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25
Ezek is érdekelhetik