Játékossors: újra Spanyolországban a Real egykori hollandja

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 12:58
null
Drenthe (középen) vasárnap már fel is öltheti új csapata mezét (Fotó: racingmurciacf.com)
A spanyol negyedosztályban szereplő Racing Murcia FC a hivatalos Twitter-csatornáján jelentette be, hogy szerződtette a 33 éves, egyszeres holland válogatott Royston Drenthét, aki pályafutása elején, 2007–2012 között a Real Madrid labdarúgója volt.

Drenthe sikerekben kevésbé, ám klubokban annál inkább bővelkedő pályafutásának négy és fél éve, 2016 nyarán vetett véget, bejelentve, hogy a jövőben rapper lesz. Alig másfél esztendő után viszont ismét a pályán volt, előbb egy amatőrcsapatnál vette fel a játék ritmusát – ha már a rappelését nem annyira sikerült, ahogy azt alant meg is hallgathatják arra fogékony olvasóink –, majd 2018 nyarán a Sparta Rotterdamhoz igazolt, ahol eltöltött egy idényt, s utána a Kozakken Boys nevű holland harmadosztályú gárdánál folytatta.

DRENTHE RAPPEL

Innen váltott most a spanyol negyedosztályra, a 2013-ban alapított Racing Murcia FC ugyanis a hivatalos Twitter-csatornáján kürtölte világgá a holland megszerzését. Arról ugyan nem szólnak a hírek, hogy mennyi időre és milyen feltételek mellett kötött szerződést Drenthével a nagyra törő terveket dédelgető klub, ám annyi biztos, hogy azt várják tőle, a feljutás kiharcolásában segítse a csapatot.


Ez persze nem lesz olyan egyszerű, ha csak a bajnokság lebonyolítását vesszük alapul – a spanyol negyedosztályban 18 csoport van, mindegyik két részre bontva, megspékelve a végén még egy kétlépcsős rájátszással is –, az viszont ebből a szempontból biztató, hogy az együttes 10 forduló után vezeti a 13-as csoport B-osztályát.

A klub azonban igyekszik biztosra menni, ezért figyelnek a jó marketingértékkel bíró futballisták szerződtetésére – így például a francia világbajnok Paul Pogba bátyja, Mathias Pogba is náluk szerepel jelenleg. Igaz, ez nem mindig jön össze, hiszen tavaly év végén például a korábbi angol válogatott Joleon Lescott szerződtetését is bejelentették, ám a Manchester City egykori védője közölte, nem állapodtak meg a klubbal, amelyhez azóta sem csatlakozott. Nem Lescott volt az első, akit megpróbáltak elcsábítani, korábban a 2019 szeptemberében visszavonult Samuel Eto'ót is szerették volna reaktiválni – sikertelenül.

Drenthe leigazolása viszont sikeres volt, így pályafutása 14. együttesénél csütörtökön be is mutatják a sajtónak, majd az első edzésen is részt vesz az új csapattársaival, és vasárnap már be is mutatkozhat a Cartagena FC elleni bajnokin.

Legfrissebb hírek

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:56

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik